A bölcsőtől az egyetemig

Bölcsőtől az egyetemig végigkísérni a roma gyerekeket és fiatalokat, hogy a társadalom teljes értékű tagjaiként sorstársaiknak jó példát és segítő jobbot nyújthassanak – ez is célja a kormányzati és egyházi összefogással megvalósuló társadalmi felzárkóztatási programoknak. Hogy miként valósulhat meg a kitűzött cél, arról a budapesti Ráday Házban megrendezett Összetartozunk – Roma Integrációs Nap kerekasztal-beszélgetésein esett szó. Jakus Ágnes írása eredetileg a Parókia.hu portálon jelent meg.

Elsőként a társadalmi felzárkóztatás különböző lépcsőfokait vették górcső alá azok a szereplők, akik hosszú évek, évtizedek óta a romák társadalmi integrációjának szentelik idejüket, energiáikat. A felzárkóztatás elsődleges színtere az oktatás és a szociális hátránykompenzáció, de nem csupán az otthonról hiányzó játékok vagy fejlesztőeszközök pótlása a cél már a legkisebbek között végzett szolgálatban sem – erről Balogh Gyula, a nagyrábéi Tündér Lala Biztos Kezdet Gyerekház szakmai vezetője beszélt. Mint mondta, már hároméves kor alatt elkezdhetik abba az irányba terelni a gyerekeket és a szülőket is, hogy érdemes tanulni, fejlődni, mert kitartó munkával lehetséges akár az egyetemi diplomáig is eljutni.

roma integracios nap - fule tamas

Fotó: Füle Tamás – Parókia.hu

Amikor nincs, aki a gyerekeknek segítsen a házi feladat megírásában, vagy épp nincs otthon számítógép és internet, akkor a tanodák nyújthatnak mentőövet, így a hátrányos helyzetű családok gyermekei már nem maradnak le törvényszerűen társaiktól az osztályban.

Hajdú Zsolt, az ibrányi Iránytű Tanoda vezetője elmondta: munkájuk csepp a tengerben, de annak a több mint száztíz gyermeknek, akik mellé az elmúlt több mint egy évtizedben odaállhattak, fontos lépcsőfok volt.

roma integracios nap - fule tamas

Fotó: Füle Tamás – Parókia.hu

Tanodájuk különlegességét nemcsak az adja, hogy náluk működik az ország első gyermekfilmstúdiója, hanem az is, hogy roma szakkollégiumi hallgatók mentorálják a gyerekeket, akik nemcsak tudásukkal segítenek, de jó példát is nyújtanak számukra. Ezzel körbeér a szolgálat köre is: az egykori segítettekből segítők vállnak.

Oláh Róbert története is ilyen: a Magyarországi Evangélikus Egyház felzárkózási koordinátora napszámosok gyermekeként látta meg a napvilágot, aki maga is keményen megdolgozott még a cipőért is, amelyben iskolába mehetett, de tudta: több van benne ennél.

roma integracios nap - fule tamas

Fotó: Füle Tamás – Parókia.hu

Ma is vallja: a cigányságnak nem lehet csupán annyi a sorsa, hogy máról holnapra éljen. Ahhoz azonban, hogy valaki átlépje a nyomortelep határait, sok korlátot kell legyőznie. Őt egy tanár, egy lelkész és a roma szakkollégium vezetője is segítette ebben, de még így is magas lépcsőfokokat kellett megmásznia az egyetemi diplomáig és azon is túl. Most azon dolgozik, hogy a cigányság társadalmi felzárkóztatását segítő programok összehangolt működését segítse, és az ebben részt vevők is tudják: van még hova tovább haladniuk. Ezért indítottak például mentorprogramot középiskolások számára a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiummal közösen, hogy támogassák őket többek között az érettségire való felkészülésben, amelynek eredményességétől függ a továbbtanulásuk is.

A hátránykompenzáció azonban nem ér véget a felsőoktatásban: Hadnagy József főiskolai docens, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Roma Szakkollégiumának vezetője arról mesélt, hosszú évek óta hogyan fordítottak gondot kollégáival az egyetemisták meghallgatására.

roma integracios nap - fule tamas

Fotó: Füle Tamás – Parókia.hu

A roma hallgatóknak a szakdolgozat megírása is nehéz, hiszen úgy kell tudományos szövegeket értelmezniük, hogy gyermekkorukban még könyvük sem volt otthon. Az egyik kulcs a felzárkózásra épp a roma kultúra kincseinek feltárása. Ezért is indítottak filmklubot az egri egyetemen, ahol a szakkollégisták romák életével ismerkedhettek meg, Papó mesél című beszélgetéssorozatukban pedig idős roma házaspár beszélt az egyetemistáknak arról, hogyan éltek régen a cigányok, és hogyan élnek ma. A Roma Cooking Night főzőestjein pedig olykor háromszáz egyetemistát is megvendégelnek a roma szakkollégisták. Azt valamennyi érintett fontosnak tartotta leszögezni: stratégiai partnerekre szükség van, szakmai-módszertani kérdésekben éppúgy, mint a közoktatásban és a gyülekezetekben.

A gyülekezetek felelősségvállalásának fontossága rajzolódott ki a határon túli roma közösségek felzárkózásának kérdéseit taglaló második kerekasztal-beszélgetésen is. A többségi társadalom hasonló lelki és közösségi nehézségekkel küzd, mint a cigányság, ezért az értékátadásra érdemes hangsúlyt fektetni – mondta Sárosi Arthur, a kolozsvári Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatója.

roma integracios nap - fule tamas

Fotó: Füle Tamás – Parókia.hu

A gyülekezetek megkerülhetetlenek ebben, hiszen integrálni sem a fogyasztói társadalomba, hanem a gyülekezeti közösségbe és kultúrába szeretnék azokat, akikkel kapcsolatba kerülnek. Ehhez szükséges a gyülekezeti tagok és lelkészek bevonása is a felzárkóztatási programokba. De csak akkor vonhatók be ezek a szereplők, ha kellően nyitottak a közéjük érkezők befogadására. Ennek ellenkezőjének szomorú következményei a Kolozs megyei romák között egyértelműen kimutathatók: ők egy-két generációval ezelőtt még beszélték a magyar nyelvet, ma már azonban csak nevükben magyarok. Ehhez nagyban hozzájárultak azok az egyházi közösségek, amelyek kiírták őket tagjaik közül, mert nem fizettek fenntartói járulékot. A romák persze oda mentek, ahol ingyen is elvégezték számukra a keresztelési, esketési és temetési szertartásokat. Sárosi Arthur hangsúlyozta: az értékátadás nem csak szavakkal történik – Isten szeretetét a cselekvő szeretetben tapasztalhatják meg az emberek.

Vannak, akik ennél is tovább mennek: nevelőszülőként veszik gondjaikba azokat a gyerekeket, akiket szüleik nem tudnak megfelelően ellátni. A kilencvenes évek óta végzi ezt a szolgálatot Utasi Jenő plébános, a Tóthfalusi Iskolaközpont alapítója.

roma integracios nap - fule tamas

Fotó: Füle Tamás – Parókia.hu

Mint mondta, a templom, az iskola, a diákotthon és a sportakadémia testet, lelket, szellemet megmozgató közegébe plántálják a gyerekeket. A nevelőszülők helyzete azonban folyamatos küzdelem: miközben a vér szerinti szülők tiszteletére nevelik a gyerekeket, szembesülnek azzal is, hogy a kapcsolattartás időről időre visszaveti őket, olykor a távlati célok elérését is meggátolva.

roma integracios nap - fule tamas

Fotó: Füle Tamás – Parókia.hu

Márkus András sepsiszentgyörgyi plébános arról beszélt: akkor döntötték el, hogy cigány gyerekek számára egyházi iskolát alapítanak, amikor a képes Bibliát lapozgatva kiderült, nyolcvan négy és húsz év közötti gyermek és fiatal közül egyetlenegy sem tudta elolvasni a képekhez írt szöveget. Maguk a gyerekek fogalmazták meg, miért: két-három osztályt még el-elvégeztek a magyar iskolában, de rongyosak voltak, megverték őket, így egy idő után nem mentek többet.

Pásztor Rita, a Partiumi Keresztény Egyetem Hittudományi Tanszékének adjunktusa a hátrányos helyzetű romák és nem romák számára szociális kompenzációt nyújtó felnőttképzés tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.

roma integracios nap - fule tamas

Fotó: Füle Tamás – Parókia.hu

Mint mondta, azoknál a felnőtteknél, akik részt vesznek szociális programokban, inkább jellemző, hogy beíratják óvodába a gyermekeiket, akik így valószínűleg az iskolát is elvégzik. Az életstratégiájuk, a motivációik, a közösséghez való viszonyuk más, mint azoké a sorstársaiké, akiknél nem sikerül enyhíteni a lemaradás okozta károkat. A képzések a magyar és a roma résztvevők közeledését is elősegítik: ahogy ráébrednek arra, hogy szociális helyzetükből fakadóan hasonló nehézségeket élnek meg, nyitottabbá és együttérzőbbé válnak egymás iránt.

Ezt szolgálja az egyre több egyetemen megjelenő romológiai képzés is – többek között a budapesti református teológiai oktatásban is. A leendő lelkészeknek kötelező az ötéves képzés alatt legalább egyszer terepre menniük, ahol személyesen kapcsolódhatnak a roma közösségekhez. Erről már a beszélgetést moderáló Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke beszélt.

roma integracios nap - fule tamas

Fotó: Füle Tamás – Parókia.hu

Mint mondta, a romák társadalmi felzárkózása össztársadalmi ügy, és nemcsak a magyarországi magyaroké. A Kárpát-medencei romaintegrációban a magyaroknak kitüntetett szerepe van, ez látszik Romániában és Szlovákiában is, ahol számos magyar ajkú iskolát bezártak volna, ha az ottani magyar romák nem oda íratták volna be a gyermekeiket.

A roma integrációs nap közös énekléssel, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita áldásmondásával és asztalközösséggel zárult. A Markusovszky téren felállított sátraknál az érdeklődők megismerkedhettek a cigány mesterségekkel és a roma divattal, találkozhattak roma alkotóművészekkel, tájékozódhattak az oktatási és felzárkózási programokról, és táncolhattak a Romano Glaszo együttes autentikus muzsikájára is.