Böjte Csaba: Ki a terrorista?

Sorba álltam egy üzletben, egy néni is ezt tette az unokájával. A csetepaté kezdetét nem láttam, csak arra figyeltem fel, hogy a 4-5 éves kisfiú elkezd toporzékolni, majd csapkod a kezével, ütni kezdi a nagymamát, aztán sípcsonton is rúgja. És csak bántja büntetetlenül, felnőtt emberek gyűrűjében az idős asszonyt, aki egyik legközelebbi rokona, s talán az egyetlen, aki törődik véle…

 

Gondolkozzunk csak el, vajon hol kezdődik a terrorizmus?!

 

A gyerekek hazajöttek az iskolából és kórusban szidják a tanárokat…. Próbáltam elmondani nekik, ahhoz, hogy jó tanár-diák viszony legyen az osztályban mely minden képzés alapja, a növendék fel kell nézzen a mesterre, s bizalommal tisztelnie kell oktatóját, nevelőjét. A diákok egymásra néztek és elkezdtek kacagni, azt hitték viccelek velük!

Beszélgetés közben kiderült aztán, hogy ők büszkék arra, ha egyik-másik tanárukat kigúnyolhatják, szívatják, sokszor szemtől szemben ki is kacagják.

Szomorúan néztem őket, majd azt mondtam nekik, hogy igazából ők is terroristák!

Sértődötten néztek rám. – Igen, terrorista az – folytattam -, aki nem is próbálja megérteni az embertársát, hanem ellenszenvből, gyűlöletből megpróbál kellemetlenséget, bosszúságot, fájdalmat okozni neki.(…)

 

Élő Székelyföld – Böjte Csaba: Ki a terrorista?


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »