Bognár György elhagyja Paksot és a fővárosba szerződik

Bognár György elhagyja Paksot és a fővárosba szerződik

Az MTK-hoz igazol a Pakssal Magyar Kupa-döntőig jutó vezetőedző.

Bognár György bejelentette, hogy távozik a Paksi FC labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról és az MTK-nál folytatja pályafutását.

A tréner szombaton, az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában a MOL Fehérvárral játszott 2-2-es döntetlen után az M4 Sportnak elmondta, érdekesnek találta az MTK ajánlatát, a klub pedig érzelmileg közel áll hozzá.

„Azt gondolom, hogy tudok segíteni a következő egy-két évben” – tette hozzá.

Hírdetés

A Paks a hatodik helyen végzett az élvonalban, a MOL Magyar Kupában pedig döntőt játszott, szerdán 3-0-ra kikapott a Ferencvárostól. A finálé után Orbán Viktor miniszterelnök azt posztolta ki a Facebookra, hogy „Gratulálok a Fradinak! És Bognár Gyuri a király!”

Korábbi sajtóértesülések szerint

akik kiesőhelyen állnak a bajnokságban, sorsuk a vasárnapi (mai) utolsó játéknapon dől el.

Bognár játékosként kilenc évet töltött az MTK-nál, később utánpótlás szakágvezetőként, majd a 2001/02-es szezonban rövid ideig vezetőedzőként is dolgozott a klubnál. Paksról két év után távozik, tavaly negyedik lett a csapattal.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »