BL-selejtező – Rebrov: Önbizalommal tele kell futballoznunk, magunkat kell legyőznünk

BL-selejtező – Rebrov: Önbizalommal tele kell futballoznunk, magunkat kell legyőznünk

“Önbizalommal tele kell futballoznunk, és nem is ők lesznek a legnagyobb ellenfelünk, hanem magunkat kell legyőznünk. Amennyiben ez sikerül, akkor egy jó mérkőzést tudunk játszani”

mondta Rebrov, aki az ellenféllel kapcsolatban hozzátette, főleg csapatként különösen erős, képes gyors ellentámadásokra, ezért ezekre megfelelően fel kell készülniük.

A két csapat tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában találkozott egymással, a horvát bajnokcsapat otthonában az első mérkőzésen a Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el, a visszavágón azonban a vendégcsapat 4-0-ra diadalmaskodott a Groupama Arénában.

A Zágrábban gólt szerző Sigér Dávid arról beszélt, hogy a Ferencvárosban már tavaly is megvolt minden ahhoz, hogy sikerrel vegye a párharcot, a visszavágón azonban minden fordulópontból a vendégek jöttek ki jobban és kiélezett szituációkban mindig jó döntést hoztak, ráadásul a zöld-fehérek a találkozó végén már emberhátrányban is voltak.

A válogatott középpályás megjegyezte, az mindenképpen plusz erőt adhat, hogy egyszer már megmutatták, képesek jó eredményt elérni a Dinamo ellen. Hozzátette, teljesen elégedett lenne azzal a forgatókönyvvel, mint a Celtic otthonában, ahol a találkozó hajrájában a Ferencváros előnye birtokában foggal körömmel védekezett.

“Arra kell építeni, mint a Celtic ellen, azaz hogy az egyéni villanásokon kívül csapatként működjünk, főleg védekezésben, de meg kell próbálnunk többet birtokolnunk a labdát. Csak akkor érhetünk el eredményt, ha mindenki egy irányba húz, nem elég úgy kimenni, hogy győzni akarunk, jobban kell akarnunk, mint az ellenfél, minden játékosnak jobban kell akarnia a sikert, mint a vele szembenállónak”

Hírdetés

mondta Sigér.

Győzni jött Budapestre a Dinamo Zagreb

Rendkívül magabiztosan és egyszerűen fogalmazott a Dinamo Zagreb vezetőedzője és játékosa a Ferencváros elleni, szerdai labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező előtt: győzni jöttek Budapestre. Zoran Mamic vezetőedző a keddi sajtótájékoztatón azt mondta, nehéz mérkőzésre számít, ugyanakkor ők előzetesen a csoportkörbe kerülést tűzték ki célul a legrangosabb európai kupasorozatban, ehhez pedig győzniük kell.

A szakember megjegyezte, ugyan több játékos is komoly összeg ellenében távozott a klubtól, de a csapat fejlődése a tervek szerint halad, jó állapotban vannak a futballisták, vezetik a bajnokságot, szombaton rangadót nyertek a Hajduk Split otthonában, így önbizalommal telve várják az összecsapást.

A tréner megjegyezte, a koronavírus-járvány miatt nem optimális a helyzet, ráadásul akárcsak az előző körben, ezúttal is idegenben lépnek pályára, ugyanakkor nem kell ezen “agyalniuk”, csupán úgy kell kifutniuk a pályára, hogy nyerni akarnak. “A Ferencváros egyértelműen erősödött, de ha koncentráltan, egy csapatként játszunk, akkor nincs félnivalónk, és győzni tudunk” – fogalmazott Petar Stojanovic, az együttes szlovén válogatott védője.

A német Tobias Stieler sípjelére szerdán 19 órakor induló összecsapás győztese már biztosan valamelyik európai kupasorozat főtábláján szerepel, ugyanis a továbbjutó a következő körben a Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó fordulójában lesz érdekelt, az ottani vesztes pedig az Európa-liga csoportkörében indul.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »