BL-döntős a Győr női kézilabdacsapata

BL-döntős a Győr női kézilabdacsapata

A budapesti final fourban Görbicz Anitáék 21-20-ra verték a montenegrói Buducsnoszt Podgorica csapatát. A döntőt holnap rendezik. A győriek ellenfele a Bukarest lesz.

„Elsősorban szeretnék gratulálni a csapatomnak. Nagyszerűen játszottak. De gratulálok ellenfelünknek is, nagyon kemény mérkőzés volt. Talán az elején túlságosan tartott egymástól a két csapat. A Buducsnoszt és mi is nagyon magas szinten védekeztünk. Nem könnyű még minőségi játékosokkal sem úgy támadni, ha az ellenfél úgy védekezik, mint a montenegrói csapat, úgyhogy ez egy fantasztikus eredmény” – értékelt a győri csapat edzője.

A Győrnél a második félidő elején volt egy kis rövidzárlat – 11-8-as vezetés után a Buducsnoszt 12-11-re fordított, de utána a Rába-partiak magukra találtak.

„Az első pillanattól az utolsóig nagyon kiélezett csata volt, büszke vagyok a csapatra. Örülök neki, hogy egy ilyen kiélezett csatában a fejünk a helyén tudott lenni. És egy góllal simán tudtunk nyerni” – mondta a Győr játékosa, Eduarda Amorim.

A Győr 2013, valamint 2014 után harmadszor nyerheti meg a BL-t. A döntőt vasárnap 17 óra 45 perckor játsszák.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »