BKK: jó döntés volt a piaci cégek bevonása

BKK: jó döntés volt a piaci cégek bevonása

Tizenegy év alá csökkent a múlt év végére a budapesti városi tömegközlekedést kiszolgáló buszok átlagos kora.

Az állományon belül az alacsony padlósok aránya elérte a 85 százalékot, a klímával felszerelt és legalább Euro IV. besorolásúaké az 50 százalékot, miközben jelentősen kisebb lett a járatkimaradások aránya. A változásoknak köszönhetően a mért utaselégedettség az utóbbi időszakban folyamatosan nő – erről a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatta a Világgazdaságot.

A felsorolt eredmények érdekében több ütemben vontak be szolgáltatókat versenyeztetés útján, csaknem ötszáz korszerűtlen buszt cseréltek le a fenti, modern járművekre. A BKK szerint a kiválasztott szolgáltató megbízhatóan látja el feladatát. A korszerű járművekkel jelentősen nőtt a szolgáltatás színvonala, az utazás kényelme, és javult a menetrendszerűség is.

A változtatásokat az követelte ki, hogy a 2010-es évek elejére a források szűkössége miatt a BKV buszai már nem feleltek meg sem a komfort-, sem a környezeti elvárásoknak. A járművek 2012-ben átlagosan majdnem 18 évesek voltak, csak az ötödük volt alacsony padlós és légkondicionált. A buszok közel fele Euro I. vagy alacsonyabb besorolású volt.

– közölte a BKK.

A teljes cikket a Világgazdaság pénteki számában olvashatja


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »