Bízzanak bennünk! Csallóközi orvosok fordulnak segítségért az oltatlanokhoz

Bízzanak bennünk! Csallóközi orvosok fordulnak segítségért az oltatlanokhoz

A Dunaszerdahelyi, Komáromi, illetve más magyarlakta járásokban dolgozó orvosok felhívásban kérik az oltatlanok segítségét.

„Többen közülünk ott voltak és látták, mi történt a járási kórházak koronavírusos betegeket ápoló osztályain, másokat ugyanez közvetve érintett. A dunaszerdahelyi kórház tömve volt koronavírussal fertőzött tüdőgyulladásos betegekkel, akiket alig tudtunk elhelyezni. Rengeteg páciensünk, ismerősünk távozott az élők sorából, mások pedig sokat szenvedtek a betegség miatt” – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott felhívásban.

A pandémia egyes hullámainak, különösen a mostani, harmadiknak a további vesztesei viszont azok a nem koronavírusos betegek is, akik a telített és túlterhelt kórházak miatt nem jutottak vagy jutnak kellő egészségügyi ellátáshoz akár más szakterületen sem”

– fogalmaznak a felhívást jegyző orvosok.

„Megértjük, hogy sokan hezitálnak az oltást illetően, ugyanis rengeteg különböző információ ér bennünket nap mint nap. Sok alaptalan tévhit kering a közösségi hálókon, amelyek összezavarják az embereket. Szeretnénk viszont leszögezni, hogy a mi véleményünk egyértelmű és egységes!

Bízzanak bennünk! A kezdeti fenntartások után szakmai körökben ma már sehol sem vita tárgya az oltás fontossága.

Hírdetés

Tények, kutatási eredmények tömege áll mögöttünk a világból, ezt támasztják alá mindennapjaink tapasztalatai is. Ma már csak elenyésző számú kolléga hiszi az ellenkezőjét. Kérjük Önöket, akik eddig még nem oltatták be magukat, hogy ezt mielőbb tegyék meg!” – fordulnak a nyilvánossághoz a petíció megfogalmazói.

„A Dunaszerdahelyi és a környező járásokban élők átoltottsága jobb az átlagnál, amit tükröz a kórházban ápolt esetek alacsonyabb száma is. Ahhoz viszont, hogy az életünk és a kórházi ellátás is a régi üzemmódba kerüljön, ez az átoltottság nem elegendő. Ráadásul, a kórházban ápoltak néhány kivételtől eltekintve mind oltatlanok, és sajnos naponta látunk közülük 40-50 éveseket is lélegeztetőgépen. A tapasztalatok alapján az új vírusvariáns szokatlanul súlyosan érinti az oltatlanok fiatalabb korosztályát is” – figyelmeztetnek a petícióhoz csatlakozó egészségügyi dolgozók.

Higgyék el, nem beszélünk mellé, ezért szeretnénk ismételten kérni Önöket, hogy legyenek körültekintőek, és tegyék meg ezt az apró lépést magukért és másokért!

Nagyon sokan Önök közül ismernek bennünket személyesen, és tudniuk kell, hogy fontos számunkra az Önök egészsége és élete!” – zárul a felhívás.

 

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »