Biztosítás nélkül minden lejtő veszélyes

Biztosítás nélkül minden lejtő veszélyes

A téli sportok – elsősorban a síelés és a snowboardozás – továbbra is nagyon népszerűek a magyarok körében, amit az is alátámaszt, hogy az adatok alapján megközelítőleg 700 ezren választják ezt a fajta mozgásformát. Ráadásul közülük csupán minden tizedik csúszik hazai lejtőkön, a nagy többség inkább útra kell. Azt azonban nem árt figyelembe venni, hogy a síelés, snowbordozás nagyobb kockázattal jár, mint mondjuk egy egyszerű pihenés valahol, így mindenkinek ajánlott a megfelelő biztosítások megkötése: egy átlagos biztosítás költsége napi 300 és 1000 forint között van. Tény, a többéves statisztikák alapján Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban, és az ellátás mindenhol nagyon magas költségekkel jár. Ausztriában egy szános mentés kb. félmillió, egy helikopteres pedig egy-két millió forintba kerül, s a kórházi napidíj akár több százezer forint is lehet. Ugyanakkor nem árt tudni, hogy a biztosítások megkötését követően például a sípályáról történő, akár helikopteres mentés mellett kiegészítésként a sífelszerelés mellett kiegészítő szolgáltatásként a baleset miatt ki nem használt síbérlet, illetve sítanfolyam díját is vissza lehet fizettetni a biztosítóval.

A tavalyi szezonban síbiztosítást kötők háromnegyede valamelyik osztrák pályára igyekezett. Szlovákiába a síelők 8–10 százaléka utazott, további 4–4 százalék körül mozgott az olasz és a francia síterepeket választók aránya, és a síbiztosítások átlagos időtartama 5 nap volt. De nézzük, vajon milyen biztosításokat ajánlott mindenképpen megkötni ahhoz, hogy egy sajnálatos baleset esetén legalább az anyagi helyzetünk ne kerüljön veszélybe, ugyanakkor a lehető legjobb ellátásban részesüljünk! Az első és legfontosabb az EU-ban érvényes Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK), ám nem árt tudni, hogy a kártya az ellátást kizárólag az állami kórházakban fedezi, és csak az adott ország állami betegbiztosítottjai számára előírt szolgáltatásokra terjed ki. Így többek között nem állja a hegyi mentés költségét, vagy a kórházban eltöltött idő után esetlegesen fizetendő önrészt sem, amelynek összege – Ausztriánál maradva – meghaladja a napi 7 Eurót.

– Ilyen esetekben lehet nagyon hasznos, ha van utasbiztosításunk. Általában a biztosítók a síelést, sokan a snowboardot is, az alapbiztosítás részeként helyezik el. Arra kell figyelni, hogy még az indulás előtt, tehát külföldi út esetén a magyar határ átlépése előtt megkössük a szerződést, mert különben az nem érvényes. Érdemes ellenőrizni, hogy helikopteres mentés van-e az adott módozatban, s annak összege limitált-e. Ugyanez igaz a kórházi költségekre és az ellopott vagy elvesztett felszerelésre is – jelentette ki lapunk érdeklődésére Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének sajtófőnöke.

Külön probléma lehet, ha úgy szenved valaki balesetet, hogy elhagyja a kijelölt pályát. Ilyenkor a térítésből a legtöbb biztosító ki is zárhatja a balesetet szenvedőt, ugyanis ha valaki pályán kívül akar síelni, akkor mindenképpen érdemes extrém sportokra érvényes biztosítást kötni – már napi 1300 forint körüli áron megfelelő terméket találni –, amely ennek a kockázatát is fedezi.

– Arra mindenki figyeljen, hogy a felelősségbiztosítás is része legyen a szerződésnek, hiszen ha mi okozunk másoknak kárt vagy balesetet, azért perelhetőek vagyunk, s a károsultak egyre gyakrabban élnek is a jogaikkal. Pervesztesként pedig meg kell téríteni a közvetlen anyagi károkon túl adott esetben a munkából való kiesés miatt elmaradt jövedelmet, az eljárási költséget, valamint a jogi képviselet díját is – állította Egri Katalin, a Síoktatók Magyarországi Szövetség (SMSZ) elnöke, aki hozzátette: arra sem árt figyelni, ha a felszerelést bérelni akarjuk. Ilyenkor több szempont alapján válasszuk ki a megfelelőt, mindenképpen karbantartott, viszonylag új felszerelést válasszunk, és mindenképpen figyeljünk oda arra, hogy a léc vakszolva legyen. – Mindig a tudásunknak megfelelő pályát válasszunk, főleg akkor, ha a gyermekeink is velünk tartanak. Mindenképpen több kesztyűt és síbotot, valamint sisakot vigyünk magunkkal, és ne hagyjuk itthon az arckrémet sem – figyelmeztetett.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.27.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »