Biztonsági garancia: Nemcsak a kapcsolattartó, a tulajdonos is a javunkat akarja

Biztonsági garancia: Nemcsak a kapcsolattartó, a tulajdonos is a javunkat akarja

Húsvét 4. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Jn 10,27–30)

Tematikus vasárnapunk (jó pásztor) jól ismert kliséi között bukkan fel ez a rövid jánosi evangélium. Nem a pásztor és nyájának bukolikus képe áll előttünk, amin elmerenghetnénk, hanem Jézus a Jeruzsálemi Templomban jár, és sarokba akarják szorítani: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mond meg nekünk nyíltan!” (Jn 10,24)

A vasárnap felolvasott rész utáni első vers pedig így szól: „a zsidók újra köveket ragadtak, s meg akarták kövezni” (Jn 10,31). A pásztorról szóló rész egy ilyen támadó közegben hangzik el. Jézus a jó pásztor, akik hallgatnak rá, azok a juhai, de akik nem hallgatnak rá, sőt, a juhai életére törnének, azoknak tudniok kell, hogy a juhok biztonságban vannak nála. A pásztor nem tulajdonosa a nyájnak, hanem megbízott „kapcsolattartó” a tulajdonosok és a juhok között, gondnoka a nyájnak. Mégis biztosít róla Jézus, hogy ő nem béres, aki csak megélni akar valahogy, vagy a nyáj őrzéséből vagy a kiárusításából. Neki fontos a nyáj. Jó olyan pásztorral, tanárral, igazgatóval, vagyonkezelővel, közös képviselővel, stb., stb. találkozni, akinek fontosak azok, akiket, amiket rájuk bíztak. Ilyenkor már csak attól félhetünk, hogy egyszer csak a távoli tulajdonos, akinek más a fontos, egyszer csak eladja a gyárat, bezárja a boltot, iskolát, kihúzza a talajt a helyben jól dolgozók lába alól.

Jézus biztosít bennünket, hogy az ő kezéből nem ragadhat ki senki, mert örök életet ad nekünk, és az Atya kezéből sem vehetnek el bennünket, majd megerősíti: „én és az Atya egy vagyunk”. Ez nem szónoki nagyzolás, hiszen máris ott vannak a kövek a kezekben, hogy ezért az istenkáromlásért megöljék (amint a végén is istenkáromlásért ítélik el).

Milyen jó kereszténynek lenni, mekkora biztonság. Sem a kapcsolattartó pásztortól, sem a nyájat létrehozó „tulajdonos” Atyától nem kell félnünk. Nem kell a kegyetlen vagy szeszélyes, sértődős istenektől tartanunk, hanem bizalommal fordulhatunk Atyánkhoz és Jézushoz. Mégis, mintha újra és újra visszacsempésznénk valamit a félni valóinkból. Pedig egyáltalán nem kellene lelki energiákat pazarolni arra, hogy Isten bizonytalan kegyelmét bebiztosítsuk, ingadozó jóindulatát teljesen megnyerjük. Sokkal inkább arra lehetne figyelnünk, hogy meghalljuk a hangját, jól ismerjük, amint Jézus hangsúlyozza: „Juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket és ők követnek engem.” Hallgatni, meghallani és követni Jézust. Ez a keresztény (krisztusi v. Krisztust-követő) ember dolga. És másokat is ide vezetni, ehhez a védelmet, a legnagyobb és fokozhatatlan biztonságot nyújtó akolhoz.

Hivatásokért imádkozunk, hogy legyenek köztünk „főállású” pásztorok, és kérjük a Szentlelket mindnyájunkért, keresztényekért, hogy bizalommal teli juhokként vonzóan mesélhessünk Atyánkról testvéreinknek, akik még nem hallják szavát.

Füzes Ádám/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »