Bizonytalanná vált a macedóniai választások megtartása

Bizonytalanná vált a macedóniai választások megtartása

Egyre többen csatlakoznak a június 5-re tervezett macedóniai előre hozott parlamenti választás bojkottjához, így már az sem biztos, hogy meg tudják tartani a voksolást a tervezett időben – jelentette szerdán a 24vesti.mk szkopjei hírportál.

A jelöltlisták átadásának határideje éjfélkor jár le, és eddig csak a kormányzó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) jelentette be indulási szándékát. A legnagyobb ellenzéki párt, a baloldali Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnöke, Zoran Zaev már korábban jelezte: bojkottálni fogják a voksolást, mert szerinte nincsenek meg a tisztességes és szabad választások feltételei, amiért Nikola Gruevszki miniszterelnököt tette felelőssé. Emellett az SDSM a választói névjegyzék átláthatóvá tételét és korszerűsítését is követelte.

Szerdán két albán kisebbségi párt – a kormányzó Albán Demokratikus Unió az Integrációért (DUI) és az ellenzéki Albánok Demokratikus Pártja – is közölte, hogy csatlakozik a bojkotthoz, és így tiltakozik a kormánynak a média és a közszféra feletti uralma ellen. A 2,2 milliós Macedónia lakosságának több mint egynegyede albán.

Sajtóinformációk szerint a VMRO-DPMNE a bojkottbejelentések ellenére nem áll el a választásoktól, és éjfélig átadja jelöltlistáját. Amennyiben ez így lesz, ez lesz az egyetlen párt, amely hivatalosan is részt vehet a voksoláson, ez pedig megkérdőjelezi a választások észszerűségét.

A 2014-es választások után az ellenzék választási csalással vádolta meg Nikola Gruevszkit és a mögötte álló jobboldali koalíciót. Ez éleződött tovább tavaly év elején, miután a miniszterelnök államcsínnyel vádolta meg az SDSM elnökét.

Ezt követően Zoran Zaev közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy a kormányzó VMRO-DPMNE az elmúlt években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját.

A válságot csak uniós közvetítéssel lehetett kezelni. Nemzetközi nyomásra tavaly júniusban megállapodást írt alá a négy legnagyobb macedón párt, köztük az ellenzéki is, majd előre hozott választást írtak ki. A megállapodás részeként a majdnem tíz éve hatalmon lévő Gruevszki is lemondott.

A belpolitikai válság kezelése érdekében Gjorge Ivanov államfő április elején bejelentette, hogy kegyelemben részesít 56 ellenzéki és kormánypárti személyt, a válságot okozó lehallgatási botrány érintettjeit. Lépése azonban elégedetlenséget váltott ki mindkét oldalon, és ezzel újabb tiltakozások törtek ki a balkáni országban. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »