Biodíszlet

A briliáns észjárású Sebeők János szúrta ki a hírvakságtól szenvedő újságírók helyett azt, hogy valahol feltalálták a katalizátoros motoros fűrészt. Azután egy egész újságoldalt írt a találmányról és az alkotói szándékról, amellyel légszennyezés nélkül lehet irtani az erdőket. Az ilyesfajta ellentmondásokért nem kell messzire mennünk. Az ehhez hasonló gondolkodásban Magyarország egy aranybánya.

Még ki sem hűlt a 2012-ben óriási hírveréssel beharangozott gazdaságfejlesztési kormányprogram helye, a Wekerle-terv – amely azt célozta meg, hogy az unió szintjére tornássza föl Magyarországot és a Kárpát-medencét –, a kormány a minap bejelentett egy másik nagyszabású, Irinyi Jánosról elnevezett, ugyancsak hosszú távú iparfejlesztési programot. Pedig az előző sem valósult meg. Mindkettőben vannak közös, úgynevezett kitörési pontok, ilyen például a hazai autóbuszgyártás beindítása. Mivel ez annyira fontos a magyar államnak, hogy minden programjába beleteszi, ezért borítékolható az eredmény: továbbra is külföldről vásároljuk az új és lepukkant buszokat.

Más ügy. Magyarország az éves teljes hazai teljesítményének (GDP) hat százalékát költi energiaimportra, ami az uniós átlag kétszerese. Ennek ellenére az állam nem segíti a háztartásokat abban, hogy kevesebb energiát használjanak fel, pedig számottevő eredményt lehetne ezzel elérni. Az épületek energetikai korszerűsítésében ráadásul munkahelyek tízezrei jöhetnének létre, ehelyett azonban leginkább Paksról folyik a végeláthatatlan vita anélkül, hogy pontosan, adatokkal alátámasztva tudnánk, szükség van-e ennyiért egy ilyen mértékű bővítésre. Eközben mindenki vidáman pazarol tovább.

Míg ez a gondolkodás másutt az abszurd humor forrása, addig nálunk a mindennapi élet rendszerszintű és természetes gyakorlata. Bizonyíték erre a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. esete is. Az állami vállalat nyolcezer hektáron gazdálkodik. A növénytermesztés mellett háromezer szürke marhát, juhokat, bivalyokat, mangalicát és baromfit nevel. A terület legnagyobb része legelő, az állatoknak tehát bőven terem takarmány. Mindebből azonban nálunk az következik, hogy a kft. a takarmányt nem megtermeli, hanem vásárolja. És ez még semmi.

Az állami vállalat által tenyésztett szürke marha húsa a legmagasabb biominősítést szerezte meg korábban, ezért a Hipp nevű, bébiételt gyártó cég az alapanyagot leginkább innen szerezte be. Úgy tudjuk, hogy a Hipp a biogazdálkodásban előállított húsért évi körülbelül 250 millió forintot fizetett, de a hortobágyiak még ugyanennyi plusztámogatást is kaptak a biohús előállításáért. Mostanáig. Azért csak eddig, mert a kft. fogta magát, és nemrég visszaadta a nehezen megszerzett biominősítését. A környéken ugyanis elfogyott a biotakarmány, így a szürke marháknak nem tud többet venni.

De vajon a vállalat miért vásárolta a biotakarmányt? Miért nem készítette azt saját maga? Nem fogják elhinni, miért. Azért, mert nincs kaszálógépe. Ezért aztán a kaszálásra közbeszerzést kellett kiírnia. A hosszadalmas folyamatot azonban a fű nem várja meg, hiába nő egy darabig ingyen, egy idő után elszárad. Ahelyett tehát, hogy a több száz millió forintból gazdálkodó állami vállalat vásárolt volna pár tízmillió forintért fűkaszákat, és maga termelte volna meg állataihoz a korábban aranyárban vásárolt biotakarmányt, visszaadta a minősítést, és lemondott évi félmilliárdos bevételéről.

Azt hiszem, hogy ilyen előzmények után a vezetőket béremelés, magas jutalmak és állami kitüntetések illetik. Azzal a gondolattal pedig nem érdemes játszadozni, hogy vajon a génmegőrzés mit jelenthet arrafelé.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »