Billie Jean King Kupa: második ellenfelét is legyőzte a magyar válogatott

Billie Jean King Kupa: második ellenfelét is legyőzte a magyar válogatott

Jani Réka után Udvardy Panna is megnyerte mérkőzését a dánok ellen.

Udvardy Panna könnyedén legyőzte Sofia Nami Samavatit, ezzel már biztosan a magyarok sikerével zárul a dánok elleni párharc a Billie Jean King Kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának antalyai tornáján.

A magyar válogatott – amely kedden 2-1-re diadalmaskodott a házigazda törökökkel szemben – Jani Réka (140. a világranglistán) sima sikerével kezdett a skandinávok ellen, és a második találkozón Udvardy Panna (86.) is érvényesítette a papírformát: a kaposvári teniszező alig egy óra alatt, mindössze három játékot veszítve kerekedett Sofia Nami Samavati (484.) fölé.

„Sikerült győzelemmel kezdenem, ma már sokkal jobbak az időjárási körülmények, bár még van egy kis szél, de ehhez jól tudtam alkalmazkodni” – értékelt a magyar szövetség közösségi oldalán Jani Réka.

A párosmérkőzésen Babos Csaba szövetségi kapitány döntése nyomán bemutatkozik a felnőtt válogatottban Tóth Amarissa Kiara: a 19 éves teniszező Bondár Anna partnereként lép majd pályára.

A kupában a párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, az összeállításokat mindig aznap kell megadni, de a páros meccs előtt van lehetőség a változtatásra az eredmény függvényében.

Hírdetés

Az antalyai viadalon a két csoport győztese közvetlenül bejut a novemberi rájátszásba, míg a második helyezettek egy újabb találkozón döntik el a harmadik továbbjutó hely sorsát. Az év végi rájátszás győztesei – amelyben az idei kvalifikáció kilenc vesztese mellett mindhárom zóna legjobb három helyezettje szerepelhet – jövőre a nagydöntőbe jutásért játszhatnak majd.

Az A csoport tagja még Szerbia és Észtország.

Eredmény, A csoport, 2. forduló: Magyarország-Dánia 2-0 – állás a második egyes után

Udvardy Panna-Sofia Nami Samavati 6:1, 6:2

Jani Réka-Rebecca Munk Mortensen 6:0, 6:1

később: Bondár Anna, Tóth Amarissa Kiara-Samavati, Johanne Christine Svendsen


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »