Bibi lassan egyedül marad – Netanjahu csalásnak nevezte a Párizsban összehívott békekonferenciát

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön csalásnak minősítette az izraeli-palesztin viszály rendezése érdekében vasárnapra Párizsba összehívott nemzetközi békekonferenciát – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.”Francia védnökség alatti palesztin csalás, amelynek célja további Izrael-ellenes állásfoglalások elfogadása” – jelentette ki a kormányfő a norvég külügyminiszterrel tartott találkozója előtt.

Magyar Menedék - Chemtrail

“Hátráltatja a békét, és nem kötelez minket semmire” – tette hozzá Netanjahu jeruzsálemi hivatalában.

Szerinte az egyik utolsó, a múlthoz ragaszkodó kísérletről van szó a jövő beköszönte előtt – utalt az Izraellel szemben várhatóan Barack Obama leköszönő amerikai elnöknél megengedőbb politikát képviselő Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatására.

Börge Brende norvég külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy országa részt vesz a párizsi találkozón, és megígérte, hogy annak eredménye kiegyensúlyozott lesz. A francia hatóságok hetvenkét ország képviselőit várják a tárgyalásra, amelyen Izrael és a palesztinok nem lesznek jelen.

Izrael csakis a palesztinokkal folytatott közvetlen, kétoldalú megbeszéléseken hajlandó egyezkedni a békefolyamatról, a palesztinok viszont évek óta sürgetik a nagyobb nemzetközi beavatkozást a palesztin állam létrehozásának elérésére, és üdvözölték a párizsi konferencia összehívását.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »