Bezdán: Népünnepély tizenkettedszer

Bezdán: Népünnepély tizenkettedszer

Tizenkettedik alkalommal szervezték meg Bezdánban a csatornaparton a Hármas Találkozót. Ez az év során a legtömegesebb rendezvény a hármas határon fekvő településen, amelyre a hazai részvevők mellett a szomszédos Magyarországról és Horvátországból is érkeznek tánccsoportok, zenekarok, kézművesek.

A rendezvényt a helyi Pulzus civil szervezet álmodta meg és indította útjára, azonban az idén a teljes szervezést a helyi közösség bonyolította. Noha reggel szakadó esőre ébredt Bezdán és nem sok jóval kecsegtetett az időjárás, dél körül kisütött a nap és zavartalanul zajlottak az események.

A szervezők minden évben megkísérelik valamilyen újdonsággal gazdagítani a rendezvényt. Az idén gasztrosátort állítottak, ahol népviseletbe öltözött aktivisták kínálták a nemzetiségi étkeket. Mint azt Biljana Pudar ötletgazda elmondta, a Vikend civil szervezet célja az volt, hogy ily módon is bemutassák a vidék sokszínűségét, és nem utolsó sorban azt, hogy jól megférnek egymás mellett a különböző vidékekről és más-más időszakban idetelepültek, valamint az őslakosok, emellett minden vendég szívesen látott, amit a gazdagon terített asztal is bizonyít.

A magyar asztalon szembetűnt a szegényrétes nevű, s csöppet sem szegényesnek látszó, mazsolával gazdagon megtöltött kalács, amelynek receptjét Sipos Erzsébet árulta el: „Onnan ered a neve, hogy a szegény emberek mindig abból sütött, amije otthon volt, márpedig tojás, zsír, liszt és valami kis édesség, a maga aszalta mazsolaszőlő minden háznál akadt, és ehhez az édes, kelt tésztához más nem is kell. Nagyon széjjel kell húzni, ki kell nyújtani, hogy minél rétegesebb legyen, innen a rétes elnevezés.”

A boszniaiaktól megtudtuk, hogy a burek mindig húsos, mégpedig marha-, esetleg birkahússal van töltve, minden más töltelékkel és eltérő módon tekert töltött tészta pite, még ha úgy is néz ki, mint a népszerű burek. A sokácok a tésztaételek sokféleségét demonstrálták, míg a bácsalmási svábok asztalán a házi kajszilekvárral töltött fánk dominált.

A színpadon zajló eseményeket a legkisebbek tánca nyitotta, nemcsak az óvodások, hanem a Kuckó-gyereksarok csoportfoglalkozásaira járók is ropták, majd következtek az iskolások és a műkedvelő felnőtt énekesek. A falu legifjabbjainak műsora után Mátyus Erzsébet, a helyi közösség tanácsának elnöke hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt. Minthogy ez a nap a maga módján falunap is, ekkor dicsérő oklevéllel szokták jutalmazni az előző évben kimagasló eredményt felmutató fiatalokat. Az idén az év diákja címet kiérdemlő Aleksa Vojnović, a szegedi kézilabdaklubbal szerződött, jelenleg Dániában játszó Stevan Sunajko, a köztársasági magyar nyelv versenyt megnyerő Kiss Lenke és a sikert sikerre halmozó helyi Duna Kajak-klub képviselője vehette át az elismerést Mátyus Erzsébettől.

„Azt szeretnénk elérni, hogy e három ország bemutassa ezen a napon a népszokásait, népviseletét, táncait, ételkülönlegességeit is. Jó lehetőség ez az oldott hangulatban történő ismerkedésre, kapcsolatteremtésre” – nyilatkozta a helyi közösség tanácsának elnöke.

A környezetvédelem fontosságára az Ozon civil szervezet hívta fel ezúttal is a figyelmet. A Pudar Žarko vezette csoport minden évben valamilyen tematikus tartalmat ad kiállítási részlegének, ezúttal egy ügyesen megformált, távcsőbe meredő gólyával igyekeztek népszerűsíteni a madármegfigyelést. „Csodás térségben élünk. Összefüggő területet kell védenünk, amelybe beletartozik nálunk a Felső-Duna mente, magyar oldalon a Gemenc, Horvátországban pedig a Kopácsi rét. Minket nemcsak a Duna, hanem a folyót övező terület védelme is összeköt. A környezetvédelem része a madármegfigyelés is, amellyel követni tudjuk az állományt” – hallottuk egyebek közt Pudar Žarkotól.

A délután folyamán néptánccsoportok és zenekarok léptek színpadra, mégpedig Magyarországról Kölkedről, Hercegszántóról, Vaskútról, Bácsalmásról és Nagybaracskáról, Horvátországból Kiskőszegről és Pélmonostorról, továbbá a Vajdaságból Apatinból, Gádorról, Béregről, Szávaszentdemeterről és Zomborból a Ravangrad Városi Kultúregyesület, valamint a Vladimir Nazor Horvát Egyesület tánccsoportja.

Sipos Sándor, a kiskőszegiek vezetője a következőket mondta: „Számunka nagyon fontos, hogy e jószomszédi viszonyt ápoljuk. Településünk az idén ünnepli fönnállásának 700. évfordulóját. Mi sem volt természetesebb, hogy az ünnepségre meghívtuk a bezdániakat. Épp ilyen természetes az, hogy mi is elfogadjuk a meghívást, és örömmel jövünk át a Dunán. Női tánccsoportunk somogyi táncokkal készült a Hármas Találkozóra. Sokadszor vagyunk itt és mindig nagyon jó a hangulat.”

A népes műfajokat este a kortárs könnyűzene kedvelőinek ízlését kielégítő koncertek követték.

F. Cirkl Zsuzsa


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »