Bezártan, mégis boldogan

Bezártan, mégis boldogan

Hogyan lehet túlélni a járványt? A szociális kutatóintézet munkatársainak a jelenlegi rendkívüli helyzetre is vannak receptjei.

Életünk nagyot változott az elmúlt egy hónap alatt, sokan elszigetelődtek, nem gyakorolhatjuk a korábban megszokott kikapcsolódási formákat, gazdasági veszteségek fenyegetik a mindennapokat.

Az összezártság is hordoz veszélyeket magában, ahogy – főleg az idősebbek esetén gyakori – magányosság is.

Nikola Kallová, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociális Kommunikációs Kutatóintézetének munkatársa

vázolt fel pár lehetőséget arra, hogy jobban érezzük magunkat, hogy át tudjuk vészelni ezt a nem könnyű időszakot.

Hírdetés

„A szakemberek több lehetőséget ismernek, amelyek elsősorban most megvalósíthatók, amikor sokkal több idő áll a rendelkezésünkre. Többet törődhetünk önmagunkkal, javíthatjuk kapcsolatainkat, vagy éppen csinosíthatjuk otthonunkat” – mondta Kallová.

Aki szeret jótékonykodni, annak a mostani helyzet egy jó lehetőség, hiszen minden egyes jótett számára is örömet szerez. Kutatások is megerősítik, hogy a jótékony típusú embernek nagyobb örömet szerez, ha ugyanazt az összeget másnak adja, amit egyébként önmagára szánt volna.

A különböző, otthon végezhető tevékenységekre, mint a művészet, a lehetőség szerinti mozgás, házi- és kézimunka végzése, a háziállatokról gondoskodásra is több idő jut, ugyanakkor most lehetőség nyílik arra is, hogy például a hobbinkban továbbképezzük magunkat.

„Fontos ebbe a levélbe beleírni, hogy milyen tevékenységért vagyunk hálásak az illetőnek” – emelte ki Kallová.

Fontos lehet arra is összpontosítani, hogy önmagunkban, önmagunkkal is jóban legyünk.

Egy darab papírra felírjuk azt a három dolgot, amit aznap jónak értékelünk, egy idő után ez tudatosabbá, hálásabbá, örömtelibbé teheti a mindennapjainkat. Olyan egyszerűnek tűnő dolgokat is érdemes feljegyezni, mint egy mosoly, egy ízletes étel, a szép időjárás.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »