Bezárattak Iránban egy újságot, amelyben egy szakértő megkérdőjelezte a hivatalos koronavírus-adatokat

Bezárattak az iráni hatóságok egy napilapot hétfőn, miután az közölte egy olyan szakértőnek a nyilatkozatát, aki szerint az iszlám köztársaságban közzétett hivatalos adatok a koronavírus-fertőzöttek és a járványhoz köthető halálozások számáról csak a valós esetek 5 százalékát teszik ki.

A 2004 óta működő Dzsahán-e-Szanaat című lap vasárnap hozta le Mohammad Reza Mabubfar járványügyi szakértő véleményét, aki szerint a koronavírus-fertőzöttek száma akár a hússzorosa is lehet annak, amennyit az egészségügyi minisztérium közzétesz.

A szakértő, aki az iráni kormány járványellenes stábjának is tagja, arról is beszélt, hogy a hatóságok csak február 19-én jelentették be az első koronavírusos esetet, pedig már egy hónappal korábban észlelték a vírust az országban. A bejelentéssel azért késlekedtek szerinte, mert meg akarták várni az 1979-es iszlám forradalom évfordulóját és a parlamenti választásokat.

Az iráni vezetés politikai és biztonsági okokból titkolózott a járványügyi adatokkal kapcsolatban, és csak "kozmetikázott" statisztikákat hozott nyilvánosságra – állította a járványügyi szakértő.

Hírdetés

Az újságcikkben bírálóan szólt a hatóságok tesztelési gyakorlatáról is, és arra figyelmeztetett, hogy ismét berobbanhat a járvány szeptemberben, amikor az egyetemi felvételi vizsgákat tartják, illetve a síita ünnepek idején.

Az egészségügyi minisztérium szerint Iránban eddig csaknem 330 ezer ember kapta el a koronavírust, és 18 616-an haltak bele a fertőzés okozta betegségbe.

Az iráni hatóságokat a világjárvány kezdete óta számos kritika érte amiatt, hogy nem vezettek be időben olyan szigorú korlátozásokat, mint a térség más országai. A Közel-Keleten Iránt sújtja a leginkább a koronavírus-járvány.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »