Bevett gyakorlat: újabb sikeres iskolaigazgatót cserélt fideszes pártkáderre az EMMI

Bevett gyakorlat: újabb sikeres iskolaigazgatót cserélt fideszes pártkáderre az EMMI

A 24.hu beszámolója szerint a mandátuma lejártával leköszönő Rózsavölgyi Gábort annak ellenére nem jelölte újra az intézmény élére a tankerület és a minisztérium, hogy

pályázatát a szülők, a tanárok és a diákönkormányzat is támogatta, 32 éve tanít az iskolában, ebből 16 évet igazgatóként vitt végig.

A narancsos illetékesek azonban úgy látták jónak, ha helyette a kiváló fideszes potentát hírében álló általános iskolai igazgatóhelyettest, Türk Lászlót oktrojálják a gimnázium élére.

A tankerület ráadásul itt is képtelen volt normálisan megindokolni, hogy miért nem az eddig jól bevált pedagógust hagyták meg a pozícióban. Rózsavölgyi számlájára a “jogszerű működés hiányát” írták, ám ennek kifejtésében már nem jeleskedtek annyira.

A beszámolók szerint a volt igazgató legfőbb bűne az lehetett, hogy engedélyezte, hogy az intézményből néhány tanár és diák részt vegyen a pedagógusok és tanulók kockás inges tiltakozásában.

Rózsavölgyi leváltása mellett a túl sok elmaradt tanórát is érvként hozták föl, amire a volt igazgató közleményében reagált, leszögezve:

az iskola drámatagozatos hallgatóit épp a tankerület rendelte ki állandóan tanítási napokon szerepelni a különböző rendezvényekre, de a társulat országszerte sok felkérést kap, amiket van, hogy hétköznap kell teljesíteniük.

Ettől függetlenül Rózsavölgyi szerint az elmaradó órák számát sikerült az óratömeg 1 százalékára csökkenteni, ami minden más tanintézményben elfogadott aránynak számít.

A volt igazgató azt a vádat is visszautasította, miszerint az általa vezetett intézmény törvénytelenül működött volna 2 éven keresztül.

Mást javasolt a tantestület, mégis a fideszes jelölt lett az új igazgató egy szigetvári iskolában

Hiába választották meg 70-30 arányban a szigetvári Dél-Zselic Tinódi Lantos Sebestyén Általános Iskola új igazgatóját az intézmény dolgozói, Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter egy tollvonással felülbírálta a döntésüket, és az alul maradt, a városban elkötelezett fideszes hírében álló jelöltet nevezte ki a posztra – írja a Szabad Pécs.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »