Bevándorláspolitikájába bukott bele Angela Merkel

A német kancellár hétfőn bejelentette: 2021 után semmilyen politikai tisztséget nem vállal. Ezzel tehát egyértelműen a végéhez közeledik a Merkel-korszak. Bajorországban, majd pedig Hessen tartományban is vereséget szenvedett a CDU.

A tartományi veszteségek után nem indul újra a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki posztjáért Angela Merkel német kancellár, amely posztot 18 évig töltött be. Döntését a kancellár azzal indokolta, hogy a kormány így az előtte álló feladatokra összpontosíthat, pártja pedig felkészülhet a jövőbeni sikerekre.

Nem elég kikeverednie a pártnak a gödör aljáról, de meg kell találniuk azt az embert is, akinek a vezetésével képesek lehetnek erre. Merkel számára azonban komoly gondot jelenthet az utódlás, ugyanis az elmúlt csaknem két évtizedben a pozíciójára veszélyes erős embereket semlegesítette – hangzott el az M1 Szemtől szembe című műsorában.

A migráció kérdése volt meghatározó

Angela Merkel vállalta a felelősséget, amiért kormánya veszített hitelességéből, de konkrétan nem nevezte meg a probléma forrását. Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője elmondta, ez a probléma nem más, mint a bevándorlás. A kancellár hétfői sajtótájékoztatóját röviden elemezve Spöttle elmondta, nem mondott túl jelentős dolgokat Merkel, egy mondatra azonban felhívná a figyelmet.

A kancellár azt hangsúlyozta, hogy az emberek nem vették észre, hogy milyen jó szakmai munka folyt a német kormányban és a Kereszténydemokrata Unión belül. Az elemző szerint ez valóban így van, amennyiben a gazdasági mutatókat és a munkanélküliségi rátát nézzük. A rossz bevándorlási politika azonban mindent felülírt, így az átlagemberek ezt látták, nem a jó gazdasági eredményeket. Vélhetően ebbe bukott bele Angela Merkel – hangsúlyozta az elemző.

Szépíteni próbálta a helyzetét?

A műsorban emlékeztettek: Merkel korábban azt mondta, a nyári szünet előtt meghozta döntését, azonban csak most akarta ezt bejelenteni, vélhetően azért, hogy ne befolyásolja a tartományi választások végeredményét.

Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója úgy fogalmazott: csak a kancellár tudhatja, hogy ez valóban így volt-e, vagy a döntést csak most hozta meg, szépítve ezzel lemondását. Az igazgató hozzátette: korábban is lehetett hasonló híreket hallani, azonban – véleménye szerint – ez csak egy szépségtapasz azon a fiaskón, amit ő maga volt kénytelen elszenvedni a testvérpárt rossz szereplése miatt.

Hírdetés

Berlin, 2015. szeptember 10. Angela Merkel német kancellárral (k) készít közös felvételt egy menekült a német szövetségi bevándorlás- és menekültügyi hatóság egyik berlini befogadó állomásán 2015. szeptember 10-én. (MTI/EPA/Bernd von Jutrczenka)

Angela Merkel német kancellárral készít közös felvételt egy menekült a német szövetségi bevándorlás- és menekültügyi hatóság egyik berlini befogadó állomásán 2015-ben (Fotó: MTI/EPA/Bernd von Jutrczenka)

Várható esemény volt a lemondás

Törcsi szerint felelős politikai döntés volt Merkeltől, hogy beismerte kudarcát, majd bejelentette, hogy nem indul újra az elnökségi tisztségért. A kutatási igazgató szerint lehetett látni, hogy pártján belül is olyan mozgások voltak, ami miatt kénytelen volt meghozni ezt a döntést.

Emlékeztetett: körülbelül egy hónapja, Merkel egyik leghűségesebb szövetségesét, Volker Kaudert leváltották a CDU-CSU frakció éléről. Ez, a szakértő szerint egy olyan jelenség volt, amivel nem számolt sem Angela Merkel, sem pártja, azonban ezzel a frakcióvezetés élén személyi csere történt.

Ez mutatta, hogy a kancellár és a CDU vezetősége is eltávolodott a legszűkebb közösségétől, a frakciótól is – hangsúlyozta Törcsi, majd hozzátette: a választók és a pártok körében kialakult elégedetlenség most érett be.

Lejtőn guruló népszerűség

A Nézőpont Intézet elemzője ugyanakkor hozzáfűzte, Merkelnek köszönhető az is, hogy pártja népszerűsége csökkent. Egyes közvélemény-kutatások szerint Angela Merkel már nem az a szeretett kancellár, aki régen volt. A szavazók elpártoltak tőle, különösen a fiatalok, akik már egyáltalán nem értettek egyet politikájával – fejtette ki Spöttle.

Elmondta: egyes gazdasági kérdésben, mint például a szociális lakások ügyében is, azt mondták az emberek, Merkel nem jó politikát folytat.

Georg Spöttle szerint a probléma az, hogy bár Merkel beismerte, hogy valamit rosszul csinált és rosszul csináltak pártjával együtt, de nem mondta ki, nem nevezte meg ezt a dolgot.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »