Bevándorlás, brexit, Berlin

Forradalmi átalakulás zajlik a világban. A búcsúzó 2016-os év arról marad emlékezetes, hogy régen nem látott változásokat hozott. Európa felett még mindig viharos szelek fújnak. A migránsválság ugyan az Erdogannal kötött alkunak köszönhetően valamelyest csendesült, ám megoldottnak messze nem tekinthető. Közben Brüsszeltől Nizzán át Berlinig tovább szedte áldozatait a terror, ami csak megerősítette az értékeire oly büszke Európának a muzulmán világgal szembeni gyűlöletét. Csak tetézte a bajokat a brexit győzelme, a britek kilépnek az Európai Unióból, Olaszországban az eurózóna elhagyását fontolgatják, Görögország továbbra is mély gazdasági válságban van, s bár az unión belüli törésvonalak talán nem mélyültek, egységről aligha lehet beszélni. A Közel-Keleten az orosz–török–iráni erőfeszítéseknek köszönhetően tegnap életbe lépett újabb szíriai tűzszünet némi reményt ad ugyan a jövőre nézve, ám a béke még nagyon messze van. Ezt nagy eséllyel csak az hozhatja el, ha a régióbeli befolyását tekintve meggyengült Egyesült Államok és a látványosan megerősödött Oroszország képes lesz ennek érdekében összefogni. Ehhez persze világosan kell látni, hogy merre is indul el a Donald Trump győzelmével komoly átalakuláson keresztülmenő, ezzel a kiszámíthatatlanságot csak erősítő Amerika. Mennyire képes konszolidálni kapcsolatait Moszkvával, s mily mértékben éleződik ki viszonya Kínával és Indiával. Nagy kérdés az is, hogy a nyugati elitek tehetetlensége folytán megerősödött populizmus és demagógia vajon elérte-e a csúcsát, és tényleg visszaveszik-e a kezdeményezést az Angela Merkel vagy Francois Fillon neve fémjelezte mérsékelt erők.

Hírdetés

Ez a bizonytalanság a világrend átalakulása közepette természetes. Sőt, fel kell készülnünk arra, hogy a két- vagy egypólusú világhoz képest a formálódó többpólusú berendezkedés eleve magában hordoz egyfajta instabilitást. Az erőviszonyok kiegyenlítettsége ugyanis folyamatos egyeztetést és szituatív szövetségeket eredményez. Jól láthatjuk ezt ma a Közel-Keleten, ahol az év elején még igencsak feszült volt Ankara és Moszkva viszonya, miközben folyamatosan közeledett egymáshoz Oroszország és az Egyesült Államok. Mára Putyin és Erdogan újra partnerként tekintenek egymásra, miközben a hatalomváltás közepette lebénult Amerika partvonalra került. Trump győzelme ráadásul még inkább megkeverte a kártyákat, s a második világháború óta a liberális világ élén álló, megkérdőjelezhetetlen hatalomnak számító Egyesült Államok maga sem tudja, hogy merre induljon. Az már most látszik, hogy Trumppal a világ aligha lesz harmonikusabb és biztonságosabb, hiszen a milliárdos sikere nem gyógyír a bajokra, hanem inkább a krónikus betegség egyik tünete. Hosszú ideig tartó bizonytalanságra kell tehát berendezkedni, és egyelőre nem igazán látszik, hogy az új harmincéves háború milyen vesztfáliai rendet szül.

E bizonytalanság átmeneti nyertesei az olyan országok, amelyek kellő kreativitással és aszimmetrikus válaszokkal képesek reagálni az állandósult változásokra. Ezek élére kívánkozik Oroszország, amely manapság messze ereje felett teljesít, s olyan globális befolyásra tett szert, amilyenről nem is olyan rég még csak álmodott. Hasonló okokkal magyarázható, hogy Orbán Viktor Magyarországa minden belső problémája ellenére európai tényezővé vált. Egyrészt azért, mert a kormányfő jó érzékkel szimatolta meg a hagyományos elitek válságát, s az új kihívásokra – lásd migránsválság – a fősodorból kilépve és mindenkit megelőzve volt képes választ adni. Másrészt ez az ütemérzék a populizmus megerősödésével még inkább kifizetődő, s akár a jó ideje fagyos magyar–amerikai kapcsolatokban is áttörést hozhat. Orbán taktikai érzékéről persze akkor lehet majd igazán hiteles értékelést adni, ha megérezve a Merkelhez és Fillonhoz köthető jobbközép erősödését, visszafelé is működik.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 12. 30.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »