Beutazás: Trump „túllépte a ráruházott hatalmi jogkört”

Beutazás: Trump „túllépte a ráruházott hatalmi jogkört”

Donald Trump amerikai elnök túllépte hatáskörét a beutazás korlátozásáról szóló rendeletében, a beutazási tilalom nem vonatkozhat olyan emberekre, akiknek erős kötődésük van az Egyesült Államokhoz – mondta ki pénteken egy amerikai fellebbviteli bíróság.

Az elnöki rendelet Iránból, Szíriából, Jemenből, Líbiából, Szomáliából, Csádból, valamint Észak-Koreából és Venezuelából korlátozta volna a beutazást a szigorúbb ellenőrzési rendszer bevezetéséig. Korábban Trump két elnöki rendeletet is hozott erről, a másodikban néhány változtatást is eszközölt, de szövetségi bírók mindegyiket felfüggesztették. A harmadik változatot azonban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság jóváhagyta. Októberben azonban két szövetségi bíró is felfüggesztette az elnök rendeletét, a kormány emiatt a 9. kerületi fellebbviteli bírósághoz fordult, amelynek az illetékességi köre több nyugati tagállamra kiterjed.

A kerületi fellebbviteli bíróság pénteken kimondta, hogy a beutazási tilalom nem vonatkozhat olyanokra, akiknek „igazolhatóan jóhiszemű viszonya van az Egyesült Államokkal”. Noha az elnöknek joga van szabályozni a bevándorlók belépését az országba, ez a jog nem korlátlan, és Trump elnök „ezúttal ismét túllépte a ráruházott hatalmi jogkört” – olvasható a háromtagú testület határozatában. A bíróság hozzátette, hogy az elnök rendelete nem léphet életbe addig, amíg a szövetségi legfelsőbb bíróság nem mond róla ítéletet – írja az MTI.

Hírdetés

http://mno.hu/

Donald Trump amerikai elnök nem sokkal hivatalba lépése után – a nemzetbiztonságra hivatkozva – tiltotta meg ideiglenesen a beutazást hét muszlim ország állampolgárainak, és a teljes menekültbefogadási programot felfüggesztette, ám a rendelet zűrzavart okozott az ország és a világ több repterén, végrehajtását pedig az igazságszolgáltatás felfüggesztette.

Ezt követően az elnök újabb rendeletet írt alá, mely szerint hat muszlim ország állampolgárai nem utazhatnak be kilencven napig az országba, kivéve ha már rendelkeznek érvényes vízummal vagy letelepedési engedéllyel. A legfelső bíróság ezt úgy egészítette ki, hogy a tilalom azzal a feltétellel léphet hatályba, hogy nem lehet kitiltani az országból azokat, akik „jóhiszemű” kapcsolatban állnak az Egyesült Államokban működő szervezetekkel vagy jogszerűen ott élőkkel.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »