Betonbiztos értékek

Betonbiztos értékek

Az úgynevezett hagyományos értékek, illetve ezek karikatúrája olyan építőanyag, amely alkalmas a betonozásra.

Mit kínál nekünk Zuzana Čaputová? A homoszexuálisok is fogadhassanak örökbe gyereket, az azonos neműek regisztrálhassák partnerségüket, engedélyezzék az abortuszt. Juraj Blanár, a Smer képviselője, aki ezekkel az értelmetlen ötletekkel állt elő a köztárssaságielnök-választáson, és meghatározta, hogyan fognak Čaputová ellen harcolni azok, akik nem értenek egyet a elnökasszony-jelölt ézeteivel.

A Smer alelnökének nem volt elég kiemelnie Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság energetikai kérdésekért felelős alelnökének tapasztalatait, és kijelenteni, hozzá képest Čaputová mégiscsak amatőr. Nem, kéznél van a lejárt lemez, amelyről Harabin, Kotleba, sőt a Kollárékkal egy nótát fújó békésebb konzervatív politikusok, vagy mondjuk a KDH vagy az SNS hangja szól. Tehát a riogatás az LGBTI-vel (leszbikusok, gayek, biszexuálisok, transzneműek és interszexuálisok), menekültekkel, erkölcstelenséggel, túlzott liberalizmussal. Igen, Čaputová állítólag szélsőséges liberális – visszhangzik a közösségi hálón ez a humoros megállapítás.

A Smer nemrég még azt játszotta, hogy liberális párt.

Néhány évvel ezelőtt Blaha azzal dicsekedett a közösségi hálón, hogy megnézte a pride-ot, hogy „támogassa a tolerancia és az egyenlőség értékeit” és fölbosszantsa a „konzerveket”. Ma Čaputová rovására azt mondja: „Vallóval bejött, mert Szlovákiában Pozsonyban összpontosul a legtöbb elszállt napsugár, de nem hiszem, hogy a melegekről és a multikultiról szóló meséikkel Szlovákia többi lakosát is el tudják bolondítani.”

Hírdetés

Mellesleg a 2013-as szivárványos menetet támogatta Monika Flašíková-Beňová európai parlamenti képviselő, Milan Ftáčnik, Pozsony főpolgármestere (Smer-jelölt), Ľuboš Blaha parlamenti képviselő (Smer), Jozef Viskupič parlamenti képviselő (OĽaNO), Juraj Droba parlamenti képviselő (SaS) és az amerikai nagykövet.

Milyen lenne a képviselet ma? Lehet, hogy tarkább lenne a színkép a hagyományos családért rendezett felvonuláson.

Ez a gond Harabin, Kotleba kampányával, illetve a Čaputová elleni antikampánnyal; gyűlöletet, xenofóbiát, azaz egyre több negatív érzelmet hintenek szét a társadalomban, amelyek nem oszlanak el egyik napról a másikra az elnökválasztás után sem.

Beszennyezik a légkört.

Mint ahogy a Smer a konzervativizmus felé közeledett – de nem értékekben, hanem populista formában –, kevés kivételtől eltekintve – amilyen a Híd vagy a Progresszív Szlovákia–Együtt koalíció – az egész politikai színtér ebbe az irányba indult el.

Mellesleg hasonló változáson ment keresztül Orbán Viktor magyar kormányfő is, fiatal korában liberális volt, ma Brüsszel-ellenes konzervatív, aki bebetonozta magát a hatalomba. Ezért kell észnél lenni! Az úgynevezett hagyományos értékek, illetve ezek karikatúrája olyan építőanyag, amely alkalmas a betonozásra.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »