Betiltanák az abortuszt Lengyelországban

Benyújtották a lengyel szejmben kedden az abortusz teljes tilalmát célzó civil törvényjavaslatot, melynek támogatására egy életvédő szervezet több mint 450 ezer aláírást gyűjtött össze.

Magyar Menedék - Tepe

Az év elején létrejött, Stop Aborcji (Stop az abortusznak) nevű polgári kezdeményezés keretében a lengyelországi életvédő szervezetek egy része olyan törvényjavaslatot dolgozott ki, mely szigorítana az 1993-ban elfogadott, a magzat védelméről szóló, abortuszkompromisszumnak is nevezett törvényen.

Jelenleg a terhességmegszakítás Lengyelországban három esetben megengedett: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A kedden benyújtott tervezet megszüntetné ezt a három kivételt, és a veszélyeztetett terhességből született beteg gyermekeket nevelő családok számára nagyobb anyagi és szakértői támogatást nyújtana.

A teljes abortusztilalmat a lengyel püspöki kar is támogatja, de ellenzi a terhességmegszakításon áteső nők megbüntetését. A szóban forgó törvényjavaslat szerint az abortuszon szándékosan áteső nők esetében a bíróság elállhat a büntetéstől. A terhességmegszakítást végző orvost 3 hónaptól 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetnék.

Az orvos azonban nem lenne büntethető, ha az anya életmentő kezelésre szorul, és ennek során olyan gyógyítási módszerekhez kell folyamodni, melyek halálos következményekkel járnak a gyermek számára.

A kezdeményezés tavasszal heves politikai és társadalmi vitát váltott ki Lengyelországban. A szigorítás mellett megszólalók azzal érveltek, hogy a statisztikák szerint a legtöbb törvényes abortuszt Lengyelországban az utóbbi években Down-szindrómás magzatokon hajtották végre, “visszafordíthatatlan károsodásnak” minősítve az eseteket.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) vezető politikusai távolságtartóan nyilatkoztak a kezdeményezésről. Többen közülük nem zárták ki, hogy személy szerint támogatnák az abortusz teljes betiltását, ugyanakkor aláhúzták a témáról szóló szakmai vita fontosságát.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »