Beszélgetés, avagy a párbeszéd lehetősége

Beszélgetés, avagy a párbeszéd lehetősége

A múlt héten hosszabb interjút közölt a Postoj nevű szlovák lap Orbán Viktor magyar kormányfővel. A lap önmagát konzervatív napilapként definiálja. Lehet, hogy ezzel nem mindenki ért egyet, hallottam már olyat is, hogy ultrajobboldali – de persze ez szemlélet kérdése, a neoliberálisok szemében föltehetően nagyobb tüske, mint másoknak. Az interjúval kapcsolatban nem véletlenül volt jellemzően elutasító a (liberális beállítottságú) lapok kommentárja, hiszen Szlovákiában a jobboldali (konzervatív) sajtó inkább kivétel. A beszélgetésről a magyarországi Magyar Nemzet is beszámolt, korrektül summázva az interjú lényegét.

Az első gondolat ezzel kapcsolatban az, hogy hál’ istennek megtörtént ez is.

Ez annál inkább fontos, mivel a szlovák–magyar párbeszéd elég sánta lábakon jár, ha ugyan egyáltalán, inkább a zsigeri ellenségesség jellemző. Nem a gazdasági együttműködésről beszélek, az elég jól működik, hanem

A lényeg az, hogy megtört a jég, s hosszú idő után a szlovák sajtóban megjelent a nem elferdített magyar szemlélet. Maga Orbán is fölemlítette, hogy szlovák lap bizony régen érdeklődött iránta ilyen formában. Hogy miért? Nem nehéz kitalálni: a sok előítélet, az egyoldalú információ az oka ennek.

Ezzel persze nem lehet pontot tenni az ügy végére, az ilyen, különösen a szlovák–magyar, alaposan elrontott kapcsolatokra való tekintettel, állandó párbeszédet követel. Hogy ne csak az önös érdek kiváltotta haszon miatt értsük meg egymást gazdaságilag, hanem a fejekben is tisztázódjanak a problémák.

Hírdetés

Mi ennek a módja? Pillanatnyilag az a helyzet, hogy mindenki mondja a magáét, általában csak a magáét olvassa s követi, másét viszont elfogadhatatlannak minősíti, és lesöpri az asztalról anélkül, hogy komolyabban utánanézne, miről van szó. Mindenki megveregeti a saját vállát. Ennyi. Már régebben fölmerült bennem a kérdés, hogyan lehetne ezen segíteni.

Ennek ellenére az van, hogy a más megítélést hajlamosak vagyunk eleve elutasítani (ez egyébként kölcsönös). Olyan eszközre volna tehát szükség, amely lehetővé tenné, hogy megértsük egymás álláspontját, az okokat beleértve – éspedig jóakarattal, vagy ha így érthetőbb: keresztényi igyekezettel. Más, a mienktől eltérő szemlélet automatikus elutasítása nem lehet megoldás. Az érveknek természetesen elfogadhatóknak kell lenniük, bizonyítható valóságból kell kiindulniuk: a gyűlölködés, az ellenségeskedés fájáról szedett gyümölccsel csak elmérgesedhet a helyzet (azt, sajnos, mindig lehet fokozni).

Ott kezdődik az egész, hogy nagyon keveset tudnak egymásról a szlovákok és a magyarok. (Sőt: Magyarországon a szlovákiai magyarokról is édeskeveset!) Nem ártana némi népművelés erről a témáról.

Ha valaki jobbat tud, szóljon. Mert erre persze pénz is kell, és megfelelő reklámháttér. Ha csak mondjuk (önmagunknak!) a magunkét, aligha jutunk tovább.

(Aich Péter/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »