Bernd Storck fergeteges hangulatra számít az Európa-bajnoki nyolcaddöntőn a világranglista-második ellen

Bernd Storck fergeteges hangulatra számít az Európa-bajnoki nyolcaddöntőn a világranglista-második ellen

Ma jön a várva várt meccs, a magyar válogatott 21:00 órakor játssza az Európa-bajnoki nyolcaddöntőjét. Bernd Storck együttese már készen áll a Belgium elleni találkozóra

Ma újabb három mérkőzéssel folytatódik a nyolcaddöntők sora. 15:00 órától a házigazda Franciaország játszik Írországgal. A németek kevesebb mint egy hónapja barátságos mérkőzésen 3-1-re kikaptak a szlovákoktól, 18:00 órától itt az újabb egymás elleni meccs, de ez már tétre megy. 21:00 órától pedig jön a Magyarország-Belgium.

A szövetségi kapitány fergeteges hangulatra számít a vasárnapi Európa-bajnoki nyolcaddöntőn. Bernd Storck együttese Toulouse-ban, a 33 ezer férőhelyes stadionban teljesítette utolsó edzését a Belgium elleni találkozó előtt. A német szakember már várja a kihívást.

Bernd Storck elmondta: a csapat rengeteget dolgozott, hogy eljusson idáig. Hozzátette: „a világranglista-második ellen is jól akarunk játszani, meg akarjuk mutatni, hogy tudjuk tartani a lépést, akárcsak az elmúlt mérkőzéseken. Ez egy óriási kihívás, és csak nyertesen jöhetünk ki belőle. Reméljük, a szurkolóink most is kiváló hangulatot varázsolnak. Meglátjuk, hogy mire jutunk 90 vagy akár 120 percnyi játék után.”

A magyar válogatottból egyetlen játékos sincs eltiltva, viszont Fiola Attila még mindig sérüléssel küszködik. Ennek ellenére a magyar csapat felszabadultabban várhatja a mérkőzést.

Juhász Roland szerint inkább a belgáknak van veszítenivalójuk, a magyar válogatott felszabadultan játszhat, s az már eddig is látható volt, mi jön ki a felszabadult játékból.

A belgák egy vereséggel és két győzelemmel zárták a csoportkört. A keretüket világklasszisok alkotják; svédeknek betaláló Nainggolan mellett az angol élvonalban szereplő De Bruyne, Lukaku és Hazard, valamint a kapus Courtois is letette a névjegyét a nemzetközi futballban. Belgium jelenleg a második a világranglistán, és Magyarország ellen 58 éve veretlen. Szövetségi kapitányuk szerint gyors, türelmes játék kell ahhoz, hogy most is ők jöjjenek ki győztesen a párharcból. Marc Wilmots úgy nyilatkozott: megpróbálják sok futással kifárasztani az ellenfelet, kivárva az utolsó fél órát, amikor a lehetőségek már gyakrabban jönnek. Hozzátette: „türelmesnek kell lennünk, jól fel kell építeni a védekezést, a földön kell tartani a labdát, és gyorsan járatni”.

A Magyarország-Belgium Eb-nyolcaddöntőt az M4 Sport és a Kossuth Rádió vasárnap 21:00 órától élőben közvetíti, követhető lesz az m4 sport.hu-n és telefonos applikáción, de az M1 aktuális csatorna is részletesen beszámol majd minden fontos mozzanatról.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »