Kiss Szaléz (1904–1946), akit a kibontakozó kommunista diktatúra képviselői a gyónási titok megőrzése miatt küldtek a halálba, 1920–1921-ben Egerben volt novícius. 1921. szeptember 22-én bérmálta meg Szmrecsányi Lajos (1851–1943) egri érsek az érseki kápolnában. Az alábbiakban részleteket olvashatnak Kiss Szaléz ferences szerzetes naplójából.
Kiss Szaléz csodával határos módon fennmaradt naplóbejegyzései szerint 16–17 évesen, 1921 pünkösdje, valamint a bérmálás szentségében való részesedés közötti időszakban tudatosan
Az akkori kor vallási nyelvezetét és áhítatgyakorlatát tükröző szövegrészleteken még száz év múltán is átragyog, hogy a fiatal szerzetes milyen eredeti módon ismerte fel: a vértanúság kegyelem, a Lélek ajándéka az Egyház, a hívő ember számára.
„A naplórészlet közlésével szeretnénk bátorítani a lelkipásztorokat, katekétákat, hogy a bérmálásra készülőknek állítsák őt példaként, kérjék értük e hitvalló vértanú közbenjárását” – írta Kálmán Peregrin OFM.
*
1921. V. 15. Óh, szent, óh, kedves nap, mily boldog voltál ma nekem! A reggeli officium után egy negyedórás szentségimádást végeztem, amely alatt oly boldogan éreztem, hogy e nap az, amelyen letétetik lelkemben az alapkő, amelyre ráépíthetem azon épületet, amelynek falaival mint segédeszközökkel elérhetem azt, ami után oly epedve vágyódik a lelkem, hogy hithirdető leszek, és így midőn már sokat, igen sokat tettem Krisztusért, véremet is onthassam érte. A nyolcórai asszisztenciás szentmisén turifer voltam. Oly mélyen merültem elmélkedéseimbe – amely alatt az áldozásra készültem –, hogy mindig úgy szóltak, hogy menjek már tűzért. Az áldozásom olyan boldog volt, hogy még ilyen soha. Nem volt a földkerekségén nálamnál boldogabb senki, a szentáldozás után. Éreztem, hogy az alap megvan, csak építeni kell. Ez is fog menni Isten segítségével. Befejezem levelem írását, jó atyám, mert nem bírok el már több örömöt. Öleli szerető gyermeke, fr. Szaléz. D.Jé.
1921. V. 29. Ma mi tartottuk meg az úrnapi körmenetet… Kértem az én édes Jézusomat, hogy áldjon meg, és küldjön egy égi fénysugárt, amelynek világánál elérjem azt, amit szívembe vésett, vagyis, hogy hithirdető legyek, és véremmel pecsételjem meg hitünket.
1921. VIII. 10. Ma van a Szent Lőrinc vértanúk egyikének ünnepe. A szentmisét, a szentáldozást az ő tiszteletére ajánlottam föl, és ily fohászokat röpített ma szívem feléje: „Óh, Szent Lőrinc, a vértanúk dicső alakja, szerezd meg számomra Istentől azokat a szükséges dolgokat, amelyek bírása által hithirdető és egy vértanú is lehetek.” Én voltam az a boldog, aki – ma – először felelhettem a „via unitivából”.
1921. VIII. 15. Nagyboldogasszony ünnepe! Szívem édes örömétől áthatva így kiált föl ma lelkem: „Anyám! A kegyelemkincsekből, amelyeket ma osztogatsz, juttass gyermekednek! De különösen azt, amely képesít arra, hogy
Reggel 8-kor asszisztenciás szentmise volt, délután asszisztenciás szentségi litánia. Minden imám Szűzanyám tiszteletére, az említett kegyelmek elnyeréséért ajánlottam föl.
1921. VIII. 26. …Én buzgón imádkoztam és fohászkodtam Istenhez: „Óh, Istenem, add kegyelmedet nekem, hogy a fogadalmak által kedves áldozatként hozhassam magam szent oltárodra, és add, hogy igazán jó és szent szerzetes legyek.”
1921. IX. 15. Ma van hétfájdalmú Szűzanyánk ünnepe! Így fohászkodtam ma hozzá: „Óh, fájdalmas Szűzanyám, eszközöld ki a te szegény és semmitérő gyermeked részére azon kegyelmet, hogy Istennek tetsző áldozatként ajánlhassam föl magamat a szent fogadalmak által…” Minden imámat e szándékra ajánlottam föl.
1921. IX. 17. A stigmatizáció ünnepe van ma! Mily boldogan gondolkodtam Szent Ferenc atyánkra, hogy néztem boldogságát, óh, mily szent irigység fogott el, látván szent sebhelyeit. Buzgóságom egész hevével fogtam őt át, és kértem, hogy a szent fogadalmakat jól tehessem le… De ezen öröm a napra még nem volt elég, még többet adott nekem ma az édes Jézus. Ugyanis délután jön hozzám P. Magiszter, s mondja, hogy bérmálkozni fogok a P. Provinciális akarata folytán, éspedig a napokban. Kaptam egy katolikus katekizmust a P. Magisztertől, hogy nézzem át a bérmálás szentségét. Én átnéztem, és már este föl is mondtam a P. Magiszternek. Ő pedig szólt, „tartson egy kis lelkigyakorlatot, hagyja abba az írást, és ne nagyon szórakozzon”. Én
1921. IX. 18. Óh, mily boldog napom volt ma! A szentáldozásom mily örömteljes volt. Úgy vágyódik lelkem a boldog pillanat után, midőn majd a bérmálás szentségében fogok részesülni, hiszen ezzel óriási akadály hárul el utamból, amely út a szent vértanúság felé vezet engemet. Buzgón imádkozom és készülök erre a nagy napra.
1921. IX. 20. …Délután a P. Magiszter nagy örömömre mondja, hogy meglesz a bérmálás nemsokára, most csak az ívet kell kiállítani és beküldeni az irodába, t. i. az érseki irodába. Én e perctől fogva megkettőzött buzgósággal készülök e boldog pillanatra. Az új testvérek kaptak már délután tonzúrát, és mentek az összes novíciusok sétálni, de én nem mentem, hogy igazán méltón készüljek el a szentség fölvételére. E szándékra elimádkoztam egy órát az Örökimádásból.
1921. IX. 21. Ma imáim egy részét Szent Máté apostol tiszteletére ajánlottam föl, kérvén őt, hogy legyen értem közbenjáró, hogy a Szentlelket fogadhassam oly méltón, mint ő, és hogy teremje bennem is a Szentlélek azon gyümölcsöket, amelyeket őnála is megtermesztett, de különösen azt, hogy én is szenvedjek annyit Krisztusért, mint ő, sőt vérem is ontsam érte. Rögtön ebéd után megtudtam a P. Magisztertől, hogy holnap reggel 7 órakor lesz a bérmálás. Oly boldog voltam ennek hallatára, hogy azt ki sem mondhatom. Délután elmentünk a P. Magiszterrel bérmaszülőimhez, és a P. Magiszter megmondta, hogy mikor lesz a bérmálás, majd egy rövidke ideig még beszélgettünk, ezután pedig mentünk haza. A bérmaatyám neve Grilinger Lajos pénzügyi számtanácsos, nagyon buzgó keresztények, mindennapos áldozók, igazán örülök, hogy ilyen buzgó bérmaszülőim lesznek. Délután egy általános gyónásra készültem, melyet kedves lelkiatyámnál el is végeztem. A hálaadás után Isten jóságára bíztam magamat, és az én Édesanyám, Szűz Mária és a szent apostolok oltalma alatt várom bizalmas és alázatos szívvel a Szentlelket.
Az álló sorban középen Kiss Szaléz növendékkorában
1921. IX. 22. A nagy és várva várt nap elérkezett. Reggel 6 órakor ministráltam a P. Magiszternek, és áldoztam is – ugyanekkor áldozott a bérmaatyám is. Epedő szívem így szólt a nálam lévő édes Jézushoz: „Óh, édes Jézusom, küldd el hozzám is a Szentlelket…” Mise után rögtön indultunk az érseki palota felé, szívem mindig jobban és jobban epedett a nagy kegyelem elnyerése után. Mikor odaértünk az érseki palotába, találkoztunk az érseki káplánnal, aki elvezetett a nagy kápolnába, hol 7 órakor az érsek úr megkezdte a szentmisét. Egész mise alatt a legnagyobb buzgósággal imádkoztam: a Szentlélek Istenhez, Szűzanyámhoz…, de különösen Szent Lajos királyhoz, a III. rend védszentjéhez, mert bérmanevem Lajos lesz, és ő lesz az én védőm. A szentmise alatt még megújítottam a keresztségi fogadalmamat is, elmélkedve. Szentmise után volt a bérmálás. Nem tudtam semmi mást, csak azt, hogy nincs boldogabb senki nálam; örömtől teljesen átszellemülve mentem az oltár zsámolyához, hol letérdeltem, és megkezdődött a szertartás. Hogy mit éreztem akkor, amikor az érsek úr kezét reám téve kimondta a szent igéket, homlokom megkente szent krizmával, azt elmondani, de még érezni sem tudom most. Annyi bizonyos, hogy elkábított szinte egy pár pillanatra a sok kegyelem, a sok boldogság. Amint befejeződött a szertartás, én még mindig magamba mélyedve voltam, mikor egy fönséges tekintélyes hang üti meg a fülemet, fölnézek, és látom, hogy az érsek úr beszél hozzám mondván:
–, majd kezét a fejemre téve mondja: „Béke veled!” Fölálltam és eltelve édes boldogsággal mentem a padba, hogy hálát adjak a nyert kegyelmekért, de nem az értelem, hanem a szív végezte ezt. Amikor az érsek úr hálaadását elvégezve távozott, áldást osztott. P. Magiszter megköszönte a segédkező papoknak a fáradságot, én pedig kézcsókkal adtam hálámnak kifejezést. Még az érseki palotában megköszöntük bérmaatyám fáradságát és jóságát is. Az érseki kertben találkoztunk azon kanonok úrral, ki ügyünket az érsek úr elé terjesztette. P. Magiszter és bérmaatyám beszélgettek… Rövid beszélgetés után elváltunk, és kezet csókoltam, és ő pedig mondta: „Isten veled!” Majd nemsokára elváltunk bérmaatyámtól is, és 8 óra felé érkeztünk haza. Először a P. (Quardián?)-nal találkoztunk, akinek kezet csókoltam, ő pedig mondta: „…Most kérje a Szentlelket, hogy kegyelmeivel a megkezdett munkát jól fejezhesse is majd be…” (a szerzetesi hivatást értette). Nemsokára jött be lelkiatyám, s ő is örvendett velem együtt. Fölmenvén a noviciátusba, P. Magiszternek megköszöntem jóságát, majd mentem a szobámba, ismét az oratóriumba, hol újabb hálaadást végeztem, de nem lehetett hosszú, mivel a csengő megszólalt, és reggelizni hívott. Mentem én is, habár éhes nem voltam, mivel sok jutott ma az égi táplálékból, a kegyelemből. Reggeli után a kertben sétáltunk, hol elmondtam testvéreimnek, hogy történt a bérmálás. Ebéd ideje alatt a P. (Quardián?) üdvözölte a P. Magisztert mint 13 éves fölszentelt papot, majd felém fordult, és mondta: „Mutassa meg, hogy a szerzetbe készült a bérmálás szentségének fölvételére, azáltal, hogy igazi jó szerzetes lesz…” Én szentül megfogadtam ezt; majd végül éltette a jótevőket, vagyis a bérmaszüleimet, mert ők küldtek egy pár csirkét és sok fánkot. A rózsafüzért ma bérmaszüleimért ajánlottam fel.
Forrás és fotó: Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
