Berlusconi szerint Putyint nyomás alá helyezték, hogy indítsa el az ukrajnai háborút

Berlusconi szerint Putyint nyomás alá helyezték, hogy indítsa el az ukrajnai háborút

Vlagyimir Putyin orosz elnököt nyomás alá helyezték, hogy indítson hadműveletet Ukrajnában és állítson fel új kormányt Kijevben – ezt Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök csütörtökön az olasz RAI televíziónak adott interjújában mondta el.

„Putyinra nyomást gyakorolt ​​az orosz nép, a pártja, a miniszterei, hogy álljon elő ezzel a különleges művelettel“

– mondta Berlusconi. A volt olasz kormányfő szerint Moszkva eredeti terve az volt, hogy „egy hét alatt“ beveszik Kijevet, leváltják Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kormányát egy „tisztességes emberekből álló kormányra“, majd távoznak.

„Nem értettem, hogy az orosz csapatok miért vannak szétszórva Ukrajnában, miközben úgy gondoltam, csak Kijev környékén kellene csoportosulniuk“

Hírdetés

– mondta.

Berlusconi azt is felvetette, Moszkva azon döntése, hogy megtámadja Ukrajnát, válasz volt a kelet-ukrajnai szakadárok felhívására. Hozzátette: szeparatista vezetők jöttek a Kremlbe, és azt mondták Putyinnak: „Kérlek, védjetek meg minket, mert ha nem védtek meg bennünket, nem tudjuk, hová jutunk“.

Berlusconi pártja, a Forza Italia annak a jobboldali hármas koalíciónak a tagja, amely a vasárnapi olaszországi parlamenti választások favoritja.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »