Béremeléseket jelentett be Orbán Viktor

Béremeléseket jelentett be Orbán Viktor

Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában először a járvány negyedik hulláma kapcsán ismételte meg, hogy csak az oltás segíthet és közölte, felveszi a harmadik oltását is.

Senki nem tud semmi biztosat, fiatal vírusról van szó. Az oltás működik, a harmadik jobb, ha van, mint ha nincs

– mondta a miniszterelnök.

Ismét szóba került a rezsicsökkentés. Erről a ormányfő úgy fogalmazott, hogy a rezsiár rendkívül érzékeny dolog az olyan országoknak, mint hazánk, mert behozatalra szorulunk.

Magyarországon ez egy közvetlen politikai kérdés is. Az elmúlt 20 évben, volt egy 2002-es választási csata, amit a baloldal nyert meg, a Fidesz akkor is figyelmeztetett, hogy a baloldal mindig megadja az engedélyt az áremelésre, mert ők a nemzetközi cégek oldalán állnak. Ők tagadták, hogy lenne ilyen szándék, később mégis többször emelték az áram és a gáz árát

– tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a baloldal a piaci energiaárakat szeretnék visszahozni legyenek. Ha így történne szerinte akár 360-370 ezer forinttal kellene többet fizetnie egy átlagos magyar családnak ezért hangsúlyozta, hogy meg kell védeni a rezsicsökkentést.

A jelenlegi áremelkedés Magyarországot sem hagyja érintetlenül, az üzemanyagnál például lehet érezni, mekkorát nőttek az árak, de nem lenne helyes, ha a háztartások energiaellátását piaci áron oldanák meg

– mondta a kormányfő. hangsúlyozta.

Orbán Viktor ezúttal is „brüsszelezett+ egyet a közrádióban. Mint fogalmazott, a brüsszeli bürokraták szerint a klímaválság ellen azzal kell harcolni, hogy folyamatosan emelik az energiaárat, szándékosan emelik az energia árát, az ellenkezőjét gondolják, mint a magyarok. Úgy vélte, ez a brüsszeli döntés energiaválságot eredményezett ezért szerinte vissza kell vonni ezeket a döntéseket.

Ezt elbaltázták, nem tudok udvariasabban fogalmazni. Ahol most vannak a gázárak, ott valamikor majd 2035-ben kellene lennünk

– jelentette ki Orbán Viktor, aki közölte, a csehek, lengyelek és magyarok a két hét múlva sorra kerüli miniszterelnökök tanácskozásán követelik, hogy vonják vissza azokat a szabályokat, amelyek hozzájárultak a jelenlegi árak kialakulásához.

Brüsszel most nem a megoldás, hanem maga a probléma

Hírdetés

– tette hozzá.

A gazdasági kérdésekről a kormány fő elmondta, hazánk képes volt arra, hogy elérje a járvány előtti szintet. 

Ez azért történhetett meg, mert a magyar emberek dolgoztak, ideértve a munkásokat, a mérnököket és a gazdasági minisztert is. Csak 10 ilyen uniós ország van a 27-ből

– jelentette ki a kormányfő.

Ezután szólt a jövő évi választást megelőző béremelésekről, a nyugdíjprémiumról és a 13. havi nyugdíjról.

A nyugdíjasok ennek köszönhetően kapják meg novemberben a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot. Az adóhivatal 600 milliárd forintot vissza fog adni 1,9 millió családnak, amit a 2021-es évben befizettek

– közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy 2022 január elsejétől az egészségügyben dolgozó ápolók bérét 25, a bölcsődei dolgozók és a szociális munkásokét 20, a kulturális szektorban dolgozókét szintén 20 százalékkal emelik meg. Emellett tárgyalnak a 13. havi nyugdíjról is és a minimálbér emeléséről.

Havi 200 ezer forint lehet majd a minimálbér, de ennek vannak feltételei. A vállalkozók szerint nem tudják kitermelni, ezért adócsökkentésről tárgyalunk

– mondta a kormányfő.

A 13. havi nyugdíj kapcsán jelezte, azt szeretnék elérni, hogy a teljes összegeket megkaphassák a nyugdíjasok.

A pedagógusok egyelőre nem kapnak béremelést, mert a miniszterelnök szerint hitelből nem lehet bért emelni, azt viszont elképzelhetőnek tartja, hogy 2023-ra az ő béremelésükre is sor kerüljön. Orbán Viktor elismerte, hogy vékony jégen áll a magyar gazdaság, mert az államadósság továbbra is 70-80 százalékos. A következő években arra törekszenek, hogy ezt levigyék 50 százalék körüli szintre.

Nem akarom, hogy Magyarország belecsússzon az adórabszolgaság sorába

– jelentette ki hozzá téve, hogy szerinte nem fair, hogy a kormány megegyezett Brüsszellel, hogy közösen vesznek fel hitelt, az országok pedig megkapják a rájuk eső részt, de az „LMBTQ-lobbi miatt” ezt mi még nem kaptuk meg.

Végül szóba került, hogy Karikó Katalin nem kapott Nobel-díjat.

Ez a mi lelkesedésünket nem lohasztja le, Karikó Katalin a mi hősünk, sok millió ember életét mentette meg

– mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »