Béremelés helyett fizetéscsökkentés

Abszurd helyzet az, hogy szeptember elejével több száz fiatal szakorvost fosztott meg ösztöndíjától a Fidesz-kormány a béremelésnek nevezett folyamattal – olvasható a Jobbik csütörtöki közleményében.

Ezek az ösztöndíjak azt szolgálták volna, hogy a fiatal orvosokat és ezáltal a szakma utánpótlását megbecsültségük növelésével itthon tartsák. Az egészségügy csodafegyvereként bejelentett szeptemberi elejei béremelés azonban nemhogy érdemi segítség lett volna a fiatal orvosoknak, hanem azt eredményezte, hogy ösztöndíjaik elvesztése miatt sok esetben 40-50 ezer forinttal csökkent havi fizetésük. Ezek után nem kell csodálkozni, hogy az itthon tartandó fiatal orvosok inkább a lábukkal szavaznak, és az első adandó alkalommal elmenekülnek hazánkból, ahol a béremelés számukra megmagyarázhatatlan okokból fizetéscsökkentést hoz – vélik.

A Jobbik arra kéri a kormányt, hogy ha az egészségügyben segíteni már nem tud a betegeknek és dolgozóknak, akkor legalább ne ártson ilyen húzásokkal. Ha már megteremtette és éveken keresztül fenntartotta az egészségügyi dolgozók „menekülésalapú” jövőjét, ne járassa csúcsra azt ilyen intézkedésekkel – áll a közleméyben.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »