Bér- és nyugdíjemelés, új adók is lesznek (Új kormányprogram)

Bér- és nyugdíjemelés, új adók is lesznek (Új  kormányprogram)

Nagyobb béreket, nyugdíjakat és gyermekpénzt irányoz elő az új – a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ által alkotott – koalíció kormányzási programja már 2022 január elsejétől, habár jelenleg a decemberi kifizetésekre sincs pénz. Az új kormányprogram néhány előírását Nicolae Ciucă kijelölt kormányfő is ismertette, miután benyújtotta a kormánymányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát a parlamentben. A miniszterjelöltek meghallgatására szerdán kerül sor, az új kormány beiktatására csütörtökön.

A kormányprogramot a helyreállításra, stabilitásra, méltányosságra és hatékonyságra alapoztuk, központjában a román polgár áll, és eszerint fogunk döntéseket hozni. Első alkalommal fordítjuk beruházásokra a nemzeti össztermék 7 százalékát – jelentette ki a kijelölt kormányfő. Rámutatott: az országos helyreállítási terv (PNRR) a kormányprogram legfontosabb eleme, ennek előírásait és a reformra kötelező intézkedéseket be fogják tartani. Ugyanakkor az Anghel Saligny program is fontos, mert csökkenti a települések közötti fejlettségi különbségeket.

A konkrét intézkedésekről elmondta: a nyugdíjakat mintegy 10 százalékkal emelik, az 1600 lejnél kisebb nyugdíjat kapó időseknek pedig egyszeri segélyként kiutalnak 1200 lejt, hogy tudják átvészelni a telet. A bruttó minimálbér 2550 lej lesz, de legtöbb két évig adhatnak ennyit a munkaadók, akiket támogatni fog az állam, hogy képezzék tovább az alkalmazottaikat. A gyermekpénz 243 lejre nő a kétévesnél nagyobbak esetében, a kisebbek és a fogyatékkal élők pedig havi 600 lejt kapnak majd. Ciucă azt is elmondta, hogy az igazságügyi visszaéléseket vizsgáló ügyészséget (SIIJ) 2022 március 31-ig közös megegyezéssel felszámolják, és egy másikat hoznak létre helyette.

A kormányprogramból a központi sajtó is szemelgetett már. A Profit.ro azt emeli ki, hogy a közalkalmazottak teljesítménypótlékot fognak kapni (de minden pótlékot elemezni fognak), a távmunkában dolgozók számára pedig módosítják a munkatörvénykönyvet, hogy biztosítani tudják számukra a lekapcsolódáshoz való jogot.

Az Economedia tudatja, hogy a nyugdíjpont értéke 1586 lejre emelkedik, a szolgálati nyugdíjakat újra fogják számolni a hozzájárulás elve szerint, a 4000 lejnél magasabb nyugdíjak után pedig ismét kell egészségbiztosítást fizetni. Emelni fogják a nyugdíjalap második pilléréhez való hozzájárulást (három év alatt 3,75 százalékról 4,75 százalékra), és egyszerűsítik az adórendszert. A tehergépkocsikra és a legszennyezőbb személyszállító járművekre (buszokra és családi autókra is) magasabb adót vetnek majd ki.

A Hotnews hírportál úgy látja, hogy a kormányprogramban minden benne van, amit az elmúlt 30 évben nem valósítottak meg, az ígéretek egy részét pedig a korábbi – a PNL, az USR és az RMDSZ által alkotott – jobbközép koalíció programjából vették át. A legfontosabbak a következők: a helyi és megyei utak 40 százalékának korszerűsítése, 45 kórház felújítása és 7 új kórház, valamint 500 bölcsőde, óvoda és iskola, 5 sportcsarnok, 8 olimpiai medence, valamint fiataloknak szóló tömbházak és szolgálati lakások építése is szerepel, a telekkönyveztetés 40 százalékról 65 százalékra való növelése, adminisztrációs és urbanizációs kódexek kidolgozása, végül pedig digitalizálás, decentralizálás és a bürokrácia csökkentése. A felsorolásban a visszaszolgáltatási törvények módosítása is megjelenik.

A G4Media több cikket is közöl a kormányprogramról, ezek szerint a turizmus fellendítésére újra bevezetik az üdülőjegyeket, és mégiscsak létrehozzák a szuverén beruházási alapot (ez még a Liviu Dragnea terve volt). A nehéz helyzetben levő, nagyobb hazai magáncégeket részvényvásárlással kívánja segíteni az állam. Az autópálya-építési terveket egyszerűen átvették az előző kormányprogramból, csak annyit módosítottak rajta, hogy a kilométereket és a határidőket kivették.

Hírdetés

 

A Ciucă-kormány összetétele

A 21 tagú kabinetben 9 szociáldemokrata, 8 nemzeti liberális, és 3 RMDSZ-es miniszter lesz, és két miniszterelnök-helyettes: Sorin Grindeanu (PSD), illetve Kelemen Hunor (RMDSZ).

A PSD miniszterjelöltjei a következők: Adrian Câciu (pénzügy), Sorin Grindeanu (szállításügy), Marius Budăi (munkaügy), Alexandru Rafila (egészségügy), Adrian Chesnoiu (mezőgazdaság), Vasile Dîncu (honvédelem), Lucian Romașcanu (művelődés), Gabriela Firea (család és ifjúság). A gazdasági tárca élére Florin Spătarut jelölik, mert Marius Humelnicu személyes okokra hivatkozva visszalépett.

A PNL miniszterjelöltjei: Cătălin Predoiu (igazságügy), Dan Vîlceanu (európai alapok), Florin Roman (digitalizálás), Daniel Cadariu (kis és közepes vállalkozások és turizmus), Lucian Bode (belügy), Sorin Cîmpeanu (oktatás), Virgil Popescu (energiaügy), Bogdan Aurescu (külügy).

Az RMDSZ jelöltjei a most is tisztségben levő miniszterek: Cseke Attila (fejlesztés), Tánczos Barna (környezetvédelem) és Novák Eduárd (sport).

 

Üres a nyugdíjpénztár

November 26-áig be kell jönniük a nyugdíjak és a gyermekpénzek kifizetéséhez szükséges összegeknek a munkaügyi minisztérium számlájára ahhoz, hogy mindenki idejében megkapja a járandóságát – jelentette ki kedden Raluca Turcan munkaügyi miniszter, megerősítve azt a hétfői közlését, hogy jelenleg nincs miből kifizetni a nyugdíjakat és a gyermekpénzeket. A távozó tárcavezető (aki nem kap új megbízatást az új kormányban) szerint a december elsejei hosszú hétvége miatt – amikor a közalkalmazottak nem dolgoznak – megkéshet a járandóságok kézbesítése. Hangsúlyozta: van pénz a nyugdíjakra, csak nem a munkaügyi minisztériumnál, és ugyanez a helyzet az egészségügyben is, ott Cseke Attila ideiglenes miniszter figyelmeztetett arra, hogy nem tudják kifizetni a decemberi béreket. A november 26-ai határidő azonban aligha tartható: Marcel Ciolacu PSD-elnök szerint az új kormánynak jövő hétfőn kell megszavaznia a költségvetés kiigazítását, ami 29-ére esik, és mivel két hivatalos szabadnap következik utána, épp a munkaügyi minisztérium javasolta, hogy ezt is nyilvánítsák szabaddá. Ez még nem történt meg, mert a keddi kormányülést elhalasztották.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »