Benkõ Erika: abszurd, hogy Johannis nem érti a nyelvi kisebbség fogalmát

Johannis államfő visszaküldte újbóli megfontolásra a parlamentnek a 2011/1-es számú tanügyi törvény módosítását, arra hivatkozva, hogy az hiányos és zavaros részeket tartalmaz. Az elnöki indoklás szerint a törvény 61-es bekezdésének új változatában szerepel a nyelvi kisebbség fogalma, holott a szöveg elemzéséből világosan kiderül, hogy nemzeti kisebbségekről van szó, az államfő kéri, hogy a törvényhozói testület világosan határozza meg a nyelvi kisebbség fogalmát.

„Teljesen abszurdnak tartom, hogy a szász államfőnek gondjai vannak a nyelvi kisebbség fogalmával és azt gondolom, ezzel a lépésével is csalódást okoz a magyar közösségnek, mely egyöntetűen támogatta őt megválasztásakor. Nehezen hihető, hogy egy erdélyi szász ne értené pontosan a nyelvi kisebbség fogalmát, hiszen maga is egy nyelvi kisebbséghez tartozik, és ez a cselekedete sajnos pontosan tükrözi azt a magatartást, amit elnöksége alatt végig tanúsított az erdélyi magyarsággal szemben: nemcsak hogy nem támogatta a magyar közösség jogainak bővítését, de akadályozta azt” – fogalmazott Benkő Erika.

Benkő a tanügyi törvény módosítása, a közigazgatási törvénykönyv kihirdetése, valamint a román érettségin tapasztalt diszkrimináció kapcsán tartott sajtótájékoztatót kedden délelőtt. (közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »