Ben Stillernek még van keresnivalója a kifutón

Ben Stillernek még van keresnivalója a kifutón

Felülmúlta a várakozásokat a Zoolander tizenöt év után kijött folytatása: bár Ben Stillerre egy ideje nem a Keresd a nőt! tipusú, egészen szórakoztató agymenések a jellemzőek, a folytatás most hű maradt a korábbiakhoz.

Az eredeti, 2001-es Zoolander elején Donald Trump áradozott a modellek tehetségéről, míg a folytatást azzal vezették fel: egyre csak teltek az évek Derek és Hansel karrierjének fénypontja óta, és az amerikai diákok zöme ma már nem is tudna megnevezni egy fehér elnököt, és azt sem tudják, ki volt Zoolander.

Előbbiekben pedig éppúgy benne van rengeteg minden, amit a vígjátékban szeretni lehet, de a kritikusabb pontok szintúgy. Mert az már az eredeti filmben is rendkívül szerethető volt, hogy a valóság kellő mértékű beépítésével csapott oda a divatszakmának, készített hatásos szatírát a kiváltságaik miatt aggódó, a status quo fenntartásáért összefogni is kész tervezői világról. Ez megmaradt a második részben: Valentino Garavanitól Tommy Hilfigerig egy sor neves szakmabeli vállalta, hogy egy, A Da Vinci-kód-paródiába hajló bohóckodás keretében szúrjon oda a nem túl intelligens, de cserébe borzasztóan hiú divatvilágnak.

A Facebook átformálja Zoolander világát

Tizenöt év eltelt, a félkegyelmű páros, Derek és Hansel (Ben Stiller és Owen Wilson) körül pedig nagyjából minden megváltozott, így visszatérésük a szakmába ennél nehezebben már nem is mehetne. A folytatást pedig ennek középpontba emelése is viszi a hátán: a technikai változásokkal, trendek módosulásával való döbbent szembesülés mindig hálás téma egy vígjáték számára, hát még egy olyannak, amely egyébként is nem túl intelligens karaktereket helyez a középpontba. A film így tele van sírva röhögős poénokkal: ilyen az is, mikor az Interpol ügynöke megígéri Zoolandernek, hogy közreműködéséért cserébe segít neki megkeresni a fiát. Mint mondja, ez menni fog egy hatalmas adatbázis segítségével, majd belép a Facebookra, és két perc alatt meg is találja neki a gyereket.

Az őket körülvevő világ teljesen megváltozott ugyan, de a film ettől még nagyjából mindent lekoppintott az első részből: a színvonal szinte milliméterre pontosan ugyanazon a szinten maradt. De a kötelezően behozott elemeken túl a fentebb említettek között a viccek talán egy kicsit jobbra is sikerültek, így akik az első részt időközben kultstátuszba hozták, nem panaszkodhatnak a másodikra sem. Persze, nem véletlen, hogy a folytatáshoz tizenöt év kellett: a maga idejében nem tarolt annyira a vígjáték, miután épp a szeptember 11-ei terrortámadás után nem sokkal mutatták be.

Derek fia már Malaláról olvas

Ugyanakkor a bátorságáért jobban becsülhettük az elsőt: ahogy a VOX szerzője, Villányi Dániel is rámutatott, ott még bőven elfért az abszurditásban nehezen felülmúlható benzinkutas-locsolkodós jelenet, itt viszont hasonlókban kevésbé van részünk. Kapunk viszont új humorforrást Zoolander fia képében, aki apjával szemben féleszűnek a legkevésbé sem mondható, a film egyik pontján például a Nobel-díjas Malala Júszafzairól olvas egy könyvet. A film nagy érdeme, hogy figuráját nem valamiféle okoskodó kitaszítottként láttatja, hanem egy valóban értelmes gyerekként, aki műveltségének köszönhetően a való életben is jobban tud boldogulni.

Nemrég a Medium felületén született egy elemzés David Hopkins tollából arról, hogy a Jóbarátok valójában mennyire stigmatizálta a műveltséget, a világ legunalmasabb alakjaként ábrázolva Rosst, aki ha belekezd bármilyen tudományos fejtegetésbe, a legjobb barátai rögtön halálra unják magukat. Ha a pontos meglátásait túl is tolta a szerző, hogy általánosabb társadalomkritikát gyakorolhasson, a kritika jogos, és a Zoolander 2 pozitívuma, hogy itt mindez másként történik.

Divatbemutatót hekkeltek meg

Viszont a film valóban lehetett volna merészebb: ha már az első rész is Donald Trumppal kezd, most is behozhatták volna például poénforrásnak az elnöki székért harcba szálló milliárdost. (Főleg, hogy narcisztikusabb alapanyagot keresve sem lehet nála jobbat találni ma Amerikában. Stiller egyébként nemrég azt nyilatkozta az ABC Newsnak, hogy őrület, mennyien komolyan tudják venni Trumpot, de azt nem hiszi, hogy elnökké is választhatják.)

Ezzel szemben az obamás kiszólás például nem túl eredeti, szemben mondjuk a divatvilágban mozgó fura figurákkal, Benedict Cumberbatch férfi-női átmenetével vagy a föld fölött lebegő, különös akcentussal beszélő ikonnal: a politikailag inkorrekt poénok java része szellemesnek mondható, bár azért messze van ez még a Sacha Baron Cohen-féle A diktátor színvonalától. Mindenesetre azért tanultak Cohentől Stillerék is: a folytatást például a Paris Fashion Week meghekkelése során jelentették be, a Saturday Night Live-ban pedig Derekként és Hanselként bukkantak fel.

Nem egy világrengető alkotás az új Zoolander, nem is veszi fel a versenyt a műfaj sztárjaival, de színvonaltalannak sem nevezhető, amire valamennyire garancia volt azért az is, hogy a Trópusi vihart is jegyző Justin Theroux volt az egyik forgatókönyvíró. A régi kedvencek közül Stiller és Owen mellett visszatért Will Ferrel is, illetve itt van Pénelopé Cruz, a mellék- vagy cameószerepben felbukkanók közt pedig többek közt Skrillex, Mika, Justin Bieber és Sting is. Soha rosszabb vígjátékfolytatást!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »