Bemutatkoznak Veszprémi Főegyházmegye újmisései

Bemutatkoznak Veszprémi Főegyházmegye újmisései

Márfi Gyula érsek egy hónappal ezelőtt, június 24-én szentelte pappá Bagi Ádám, Fuchs Tibor és Szalontai István Balázs diakónusokat a veszprémi Szent Mihály-bazilikában.

Bagi Ádám Székesfehérváron született 1990. április 10-én. A Veszprémi Főegyházmegye lapjában, a Küldöttben megjelent írásából idézünk:

„A Szentlélek által az Isten a lehető legkülönfélébb utakra indít minket, hogy majd eljussunk hozzá, az örök boldogságba. Minden kereszténynek azon az úton kell járnia, amelyet Isten kijelölt számára. Én is igyekszem mindig megfelelni ennek a hívásnak, és követni Isten akaratát. A mai keresztény fiatalok sokszor félnek elfogadni ezt az akaratot. A papok azok, akik a legmarkánsabban jeleivé kell váljanak annak, hogy az Isten akarata szerint kell élnie minden kereszténynek. A mi életünkön látszik leginkább az a radikális Krisztus-követés, mely minden ember életének az alapja kell, hogy legyen. És ez az élet boldoggá tesz. Amikor felveszem a reverendámat, amikor majd miseruhát öltök magamra, szavak nélkül is azt üzenem, hogy boldogság az Isten akarata szerint élni. A mai fiatalok azt mondják, hogy a papi élet lemondás, én azonban az Egyházzal együtt vallom, hogy ez egy csodálatos, új élet elfogadása. Tudom, hogy ez az élet tele van megpróbáltatással és nehézséggel, mégis bátran vállalom, mert hiszek abban az Istenben, aki nem téveszt meg, aki nem csap be, aki nem üres szavakkal és álkényelemmel álltat. Hiszek Istenben, akinek uralma átfogja ezt a világot, még akkor is, ha sokan nem hisznek benne. Abban az Istenben, aki a szeretet parancsát hagyta ránk legfőbb testamentumként.”

Agárdon, a Szent István király-templomban tartotta újmiséjét, melyen Nagy Károly címzetes apát úr mondott szentbeszédet.

* * *

Fuchs Tibor újmisés Csornán született 1986. február 27-én, papi jelmondatának a következő zsoltárrészletet választotta: „Eructavit cor meum verbum bonum; dico ego opera mei regi” (Psalm. 45,2). A Küldöttben így vallott:

„Magával ragadtak a zsoltáros szavai: »Szívemből ünnepi ének árad, zengem dalomat a Királynak.« Sokat jelent az ember számára, amikor őszintén és odaadással tudja imádkozni ezeket a szavakat. Szívemben egyszerre lángol most az öröm és a hála a végtelen fölségű Isten iránt. Még inkább meghatódom, mikor tudatosul bennem, hogy ezek a gondolatok nemcsak a mai napon aktuálisak, hanem egész eddigi életemet végigkísérték. A liturgia, de elsősorban az egyházzene szépsége és annak szeretete már kisgyermekkoromtól döntő módon hatott lelki fejlődésemre, majd pedig később papi hivatásom kibontakozására. Szívesen gondolok vissza arra a napra, amikor tizenkét éves koromban először szolgáltam kántorként a szentmisén. Még most is élénken él emlékezetemben, hogy közösségünk egyik kedvelt Mária-énekét kísértem templomunk orgonáján. Ez az élmény egy életre meghatározta Isten-kapcsolatomat. A templom vált második otthonommá. Az Üdvözítő követésére irányuló vágyakozásom ettől kezdve velem együtt fejlődött mindenfajta különösebb megtérések sorozata nélkül. És most elérkezett az a nap, mely életem további folyásának alapköve lesz! Szívemben édes örömmel, mégis megrendülve és szent félelemmel eltelve mondom ki újra: Igen! akarom a királyi utat! Örömmel, mert akarok találkozni az, Úrral mindennap, abban a szoros közösségben, ahogyan ez itt a Földön csak lehetséges, mert tudom, hogy számomra csak így lehetséges. Mégis megrendülve abban a tudatban, és felelősségérzetemben, hogy az Ő papságának részese lettem és most már az Ő jele vagyok ebben a világban és igaz Egyházában mindörökre. Hála és köszönet mindazoknak, akik idáig elkísértek és őszinte barátságukkal, szeretetükkel támogattak, de legfőképpen imádkoztak értem. Isten fizesse meg nekik örök javakkal!”

A Győr-Moson-Sopron megyei Szilban, az Utolsó Vacsora-plébániatemplomban mutatta be első szentmiséjét, melynek szónoka Varga István, a Boldog Gizella Szeminárium rektora volt.

* * *

Szalontai István Balázs Ajkán született 1991. október 11-én. A Küldöttben olvasható írása:

„Amikor az egyház új papokkal gazdagodik, akkor az mindig alkalmat kínál az ünneplésre. Ez az ünneplés azonban soha sem válhat egy vagy néhány ember magánünnepévé. Kell, hogy az egész keresztény közösség együtt ünnepeljen. Különös tekintettel kapcsolódik be az ünneplésbe a Városlődi Egyházközség, hiszen az idei évben több mint 100 év után újra újmisés pap kerül ki a közösség tagjai közül. Én magam is fontosnak tartom, hogy együtt ünnepelhessük Jézus Krisztus misztériumait. Szüleim mesélték el nekem azt az esetet, amelyet most szeretnék veletek megosztani. Néhány éves lehettem. Szüleim arra neveltek éppen, hogy ne igyak a templomban, hanem bírjam ki az ott töltött időt folyadék nélkül. Egy ilyen alkalommal, amikor szüleim elvittek a templomba, mégis nagyon megszomjaztam. Ez addig nem is volt baj, amíg a pap fel nem emelte a kelyhet, hogy magához vegye a szent vért. Ekkor megszólaltam: »Ő miért ihat, és én miért nem?« Az atya megállt és ennyit mondott: »Ha nagyobb leszel, akkor majd te is ihatsz.« Nem hiszem feltétlenül, hogy a miséző atya gondolta volna, hogy abból a néhány éves gyermekből egyszer pap lesz – és valóban ihat az oltárnál a kehelyből –, de mindez megvalósulni látszik. De vajon ki tudom-e inni majd a kelyhet? (vö. Mt 20,22) Azt hiszem, erre csak a papságban eltöltött idő fogja megadni a választ. Hivatásomat nem szeretném egy eseményhez kötni, az folyamatosan bontakozik ki, csupán egy apró pillanatot szerettem volna kiemelni. Ez azért is fontos eset, mert magamtól nem is emlékezhetnék rá, szüleim elbeszéléséből tudok róla. Jelmondatom így hangzik: „Ajándék és Példa”. Tömör, ugyanakkor jól kifejezi azt, amit számomra a papi hivatás és küldetés jelent. Az Ajándék ebben az összefüggésben annyit jelent, hogy egyrészt nem magamnak köszönhetem, hogy ebben élek, hanem kaptam. Ez a hivatás sohasem lesz megszolgálható. Mindig ajándék marad. Mindig kegyelem, melyet egyedül Isten vehet vissza, mint ahogy egyedül Ő is adhatja. Másrészt a kegyelmet, amelyet kaptam, nem tarthatom meg önző módon, hanem magamnak is tovább kell ajándékoznom. A Példa pedig annyit jelent: Krisztushoz hasonlóan cselekedni. Ha egy megoldatlan kérdés előtt áll az ember, akkor képesnek lenni elgondolkodni azon, hogy vajon mit tenne Jézus ebben a helyzetben? De a Példa figyelmeztetés is számomra, hogy ne feledjem: papként magam is példaként fogok az emberek előtt állni. A pap személyében a hívek mindig Krisztust látják – és jól is van ez így –, ezért fontos, hogy az szent életű és példamutató legyen.

Városlődön, a Szent Mihály Főangyal-templomban mutatta be első alkalommal a legszentebb áldozatot. Itt Janka Ferenc görögkatolikus parókus, teológiai tanár mondott prédikációt.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »