Belső vizsgálatot rendeltek el a kórházban talált holttest ügyében

Belső vizsgálatot rendeltek el a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben, ahol a hétvégén az egyik mosdóban holttestet találtak.

A intézet az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kiemelte: a vezetés a haladéktalanul elrendelt részletes belső vizsgálat mellett mindenben együttműködik az ügyben eljáró hatóságokkal.

Közleményükben felidézték: vasárnap délelőtt az intézeti ügyeletvezető főorvos tájékoztatott arról, hogy a főépület egyik nyilvános wc-jében elhunytat találtak. A rendőrséget haladéktalanul értesítették, akik pár percen belül megérkeztek és elkezdték a helyszínelést.

Az elhunytra a 9. emeleti nyilvános, látogatói, nem betegellátó osztályon található mellékhelyiségben, egy belülről elreteszelt fülkében találtak rá, amikor a takarítónő a bezárt fülkét akarta kinyitni. A helyszínelést végző nyomozók szóbeli tájékoztatása szerint idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak, a holttestet az Igazságügyi Intézetbe szállították át.

A halál okáról és időpontjáról csak a hatósági kórbonctani vizsgálat eredményének ismeretében lehet felelősen nyilatkozni – írta az intézmény, hozzátéve: az eseménnyel összefüggésben további részletekről csak a hatósági eljárás és a részletes belső vizsgálat lefolytatását követően adnak tájékoztatást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »