Belgium: újabb 91 esetben brit, hét esetben dél-afrikai vírusfertőzés

Újabb 91 ember szervezetében mutatták ki a brit, hét esetben pedig a dél-afrikai vírusmutáció jelenlétét Belgiumban egy idősotthonban – közölte Yves Van Laethem, a belga Egészségügyi Minisztérium szóvivője kedden.

Hírdetés

A szóvivő kiemelte, noha a járványügyi helyzet összességében kedvezően alakul az országban, óvatosságra van szükség az új vírusmutáció megjelenése miatt. Arra figyelmeztetett, hogy a higiéniai előírások be nem tartása esetén a fertőzőbbnek tartott vírusmutáció várhatóan rohamosan terjedni kezd az országban.
   
A The Brussels Times angol nyelvű belga napilap tájékoztatása szerint több száz minta közül átlagosan tíz brüsszeli esetében mutatták ki a brit vírusmutációt hétfőn. A beszámoló Piet Maes-t, a leuveni Katolikus Egyetem kutatóját idézve azt írta, a vírusmutáció az egész országban jelen lehet, ugyanis azt, hogy a vírus egyik mutációjáról van-e szó, nem minden laboratórium képes kimutatni.
   
A mutációt a téli vakációról visszatérő turisták hurcolhatták be Belgiumba – tette hozzá.
   
Sajtóbeszámolók szerint a nyugat-belgiumi Houthulst egyik idősotthonában hétfőn négyen meghaltak, miután vasárnap száznál is több bentlakó és ápoló szervezetében mutatták ki a koronavírus nagy-britanniai mutációját. Mivel a jelek szerint a település járványgóccá vált, a közeli Antwerpen egyetemi kórházának szakemberei kedden megkezdték a lakosság, illetve a környező települések lakóinak szisztematikus tesztelését.
   
Az illetékes belga egészségügyi hatóság keddi tájékoztatása szerint továbbra is kétezer fölött van a koronavírussal frissen megfertőzöttek átlagos napi száma. Kórházba átlagosan 116 beteget szállítanak naponta, ez a mutató egy hét alatt 9 százalékkal csökkent. Jelenleg 1974 ember van kórházban a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben, ez egyhetes viszonylatban 4 százalékos növekedést jelent. Intenzív ellátásban 369-en részesülnek, 1 százalékkal többen, mint a múlt héten.
   
A koronavírus átlagosan naponta körülbelül 50 ember haláláért felelős, ez egyhetes visszatekintésben 8 százalékos csökkenést jelent. A járvány kezdete óta Belgiumban 679 771 ember fertőződött meg az új típusú koronavírussal, és 20 472 ember halt meg a szövődményekben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »