Bekövetkezett a várt fordulat a lakásépítési piacon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken tette közzé, hogy az idei első fél évben 3420 új lakás épült, ami 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma, az új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentésekkel együtt 13 236 volt, ami több mint kétszer annyi, mint egy éve.

Idén már most több lakásépítést jelentettek be, mint tavaly összesen, az adatokból pedig látszik, hogy a kormányzati intézkedések pozitívan hatottak a piacra. Ahhoz azonban, hogy a lakásépítések száma a megfelelő szintre emelkedjen, és tartósan ott is megmaradjon, további intézkedésekre van szükség – áll a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület MTI-hez eljuttatott elemzésében.

Az egyesület szerencsésnek tartaná, ha a családokat nem terhelné a gyermek előre vállalásának nyomása, ezért javasolják, hogy a kormány vállalja a kiforrott csok-rendelet fenntartását legalább egy szándéknyilatkozattal minimum 10 évig.

A lakásállomány minőségi megújításához elengedhetetlenek a felújítások, a lakásépítésekhez hasonlóan a felújítások is nagy lendületet kapnának, ha ezekre is visszaigényelhető lenne az áfa – írja elemzésében az egyesület.

Felzárkózik a kínálat

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője úgy értékelte, hogy a várt fordulat bekövetkezett az új lakások piacán, a felfokozott érdeklődéshez pedig kezd felzárkózni a kínálat.

A piaci élénkülést alátámasztják az Ingatlan.com legfrissebb adatai is, júliusban ugyanis 25 százalékkal több új építésű lakóingatlant hirdettek eladásra, mint egy évvel korábban – mutatott rá elemzésében Balogh László.

Az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint az engedélyek számának kiugró emelkedése azzal is magyarázható, hogy februárban tisztázódtak a kormányzati lakástámogatási rendszer részletei, több beruházó csak a módosítások után, a második negyedévben kezdett építkezésbe, vagy kért engedélyt a tervezett lakások fejlesztésére.

Jövőre lesz bővülés

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint a növekedésre már korábban is számítani lehetett. „A következő időszakban tovább nőhet a piacon megjelenő új építésű lakások száma, de nagyobb bővülés inkább jövőre várható” – tette hozzá a szakember.

A több mint 13 ezer kiadott lakásépítési engedély jelentős növekedést jelent, főleg az alacsony bázis miatt, de ez a darabszám még viszonylag kevésnek számít, ennél több új lakóingatlant is elbírhat a piac – jegyezte meg.

Felhívta a figyelmet arra is, a lakáspiaci növekedéshez a hitelezés is hozzájárulhat a jövőben. A K&H szerint megkezdődött a hitelezési fordulat a piacon, a bank által folyósított jelzáloghitelek volumene január és május vége között 27,5 milliárd forintra rúgott, ami 41 százalékos növekedés éves összevetésben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »