Békéscsabán is tüntettek a rabszolgatörvény ellen

Békéscsabán is tüntettek a rabszolgatörvény ellen

A tömeg az ellenzéki pártok zászlaival, “Ellenállás!” molinóval felvezetve, “Nem félünk!”-et skandálva vonult fel a város főutcáján, majd a városháza előtt hallgatták meg a Békéscsabára érkezett ellenzéki politikusokat – írja az MTI tudósítása.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy már 400 ezer aláírás gyűlt össze annak érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon az európai ügyészséghez.

Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője arról szólt, hogy az ellenzéket összeköti a “valódi köztársaság” igénye. Ezért közösen fogják a továbbiakban is követelni a demokráciát, és az ellenzéki pártok, a civilek és a szakszervezetek közösen fogják kivívni az “új rendszerváltást”.

Vadai Ágnes, a DK képviselője arra bíztatta hallgatóságát, hogy kérdezzenek. Példaként – egyebek mellett – azt hangsúlyozta: hogyan lehet, hogy a családok évében fogadta el a fideszes többség a “rabszolgatörvényt”.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik parlamenti képviselője azt emelte ki, hogy

bár az ellenzék eltérő ideológiai alapokon működik, de a “rabszolgatörvény” közös cselekvésre bíztatja őket.

Hírdetés

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa az ellenzék összefogását hangsúlyozta. Mint mondta el kell érni, hogy egy-egy jelölt legyen a Fidesz képviselőivel szemben a közelgő önkormányzati választáson.

Donáth Anna, a Momentum alelnöke azt mondta, hogy “ha kell, akkor téglánként bontják le a NER falát”. Szerinte nem igaz, hogy apátiába süllyedt a társadalom, mert – mint mondta – a Békéscsabán összegyűlt tömeg is azt igazolja, hogy nem félnek az emberek, és ismét politizálnak.

Kis-Szeniczey Kálmán, az LMP országos elnökségének tagja bojkottra hívta fel hallgatóságát azokkal a cégekkel szemben, melyek alkalmazzák a “rabszolgatörvényt”. Szólt arról is, hogy pártja önkormányzati képviselői a helyi testületekben határozati javaslatokat fognak benyújtani, hogy a települések ne alkalmazzák az új törvényt.

Erről beszélt Miklós Attila, az MSZP békéscsabai önkormányzati képviselője is, aki bejelentette, hogy még az év első képviselő-testületi ülésére benyújtják határozati javaslatukat.

Nika István, a Magyar Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja pedig arról beszélt, hogy száz munkavállaló közül legfeljebb ketten vállalnának túlórát, és ők is csak azért, mert nem tudják eltartani a családjukat. Szerinte a dolgozókat a nyolc órás munkavégzés alapján kellene rendesen megfizetni.

(Fotók: MTI/Rosta Tibor)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »