Január 13-án nyolcvanéves korában elhunyt Jim Forest, korunk egyik legismertebb lelkiségi szerzője és békeaktivistája. Rá emlékezik „Békére vágyva, háborúban cinkosan?” című 2018-as írásából idézve közösségi oldalán a Vigilia.
Az episzkopális egyházban keresztelkedett meg Amerikában, de 1960-ban belépett a katolikus egyházba. 1961-ben New Yorkban csatlakozott a katolikus munkásmozgalomhoz, és Dorothy Day közvetlen munkatársa lett, akinek életrajzát is megírta, és Thomas Mertonnal is szoros kapcsolatba került. A ’60-as évek végétől a Nemzetközi Kiengesztelődési Közösség (IFOR) munkatársaként dolgozott. 1969-ben egy évre börtönbe került, mivel a katonai behívókat elégető híres „milwaukee-i tizennégyek” közé tartozott. 1977-ben Hollandiába költözött, és az IFOR főtitkáraként tevékenykedett. 1988-ban feleségével, Nancyvel együtt belépett az ortodox egyházba, s a béke ügyében tett erőfeszítései mellett főként az ikonok teológiájával és ortodox szentek élettörténetét bemutató mesekönyveivel vált ismertté. Több egyetemen tanított, s számtalan lelkigyakorlatot és lelki napot tartott. Békére vágyva, háborúban cinkosan? című 2018-as írásából idézünk.
A karácsonyt a béke ünnepének is szoktuk tartani. Tegnap este átnéztem az összes karácsonyi üdvözlőlapot, amelyet a világ különböző tájairól kaptunk, és azt láttam, hogy a béke kifejezés szerepel rajtuk a leggyakrabban. Számos lapon Jézus is a Béke Fejedelmeként jelenik meg. A képeslapok írói azt a reményüket is sokszor kifejezték, hogy a következő év békésebb lesz az előzőnél.
Mindannyian vágyunk a békére: arra, hogy ne legyenek háborúk és atomfegyverek, senki ne halljon éhen, biztonságban legyenek a gyerekek, s ne szennyeződjön a levegő és a víz. Szép vágyak. De ahogy a közmondás tartja: ha a vágyak lovak lennének, minden koldus lóháton ülne. A szomorú valóság az, hogy
Most, hogy elkezdődik az év, vég nélküli háborúk dúlnak a világnak, de sokan még csak nem is hallottak róluk. Kevesen tartják fontosnak, hogy tegyenek valamit a háborúk megszüntetéséért.
Az egyházak sem moshatják kezüket. Szomorúan és szégyenkezve gondolunk vissza arra, hogy a II. világháború idején hallgattak a katolikus, ortodox és protestáns egyházak Németországban. Az egyházi vezetők még a hitleri háborúk jogosságát sem kérdőjelezték meg. Néhány fiatal megtagadta, hogy részt vegyek a háborúba: úgy végezték ki őket, hogy semmilyen lelkipásztori támogatásban nem volt részük. De mennyiben más a helyzet most, 2018 elején? A háború ellenzése nem éppen jellemző vonása a mai kereszténységnek. Kevés egyházi vezető meri megkérdőjelezni, hogy a hazaszeretetből egyenesen következik a háború elfogadhatósága.
Krisztus megáldja a békességszerzőket, de mintha nem sokan kérnének áldásából. Fogadjuk meg hát az új évben, hogy többet imádkozunk a békéért és azért, hogy Isten segítségével tehessük valamit a háborúk ellen.
Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
