Béke

Dallé Jenő már majdnem felpakolta pávagalambjait a citromsárga utánfutójára, amikor szóltak neki, hogy ne siessen, maradjon még egy kicsit a piacon. Pedig Dallé Jenőnek minden oka megvolt rá, hogy hazainduljon, sőt, már kijönni sem volt kedve, mert régi árusként tudta jól, hogy ha szombat este esik, akkor attól lesz a leglatyakosabb a vasárnapi reggel a piac. És valamiért mostanában sokat esik, és valamiért mindig szombaton, ráadásul egy jó ideje egyetlen galambot sem adott már el.

Hallgatta inkább a panaszkodó standszomszédait, a disznókat áruló Ruhos Józsit és a tyúkokkal seftelő Fema Sanyit. Dallé Jenő standja kettejüké között állt, mióta világ a világ, ezért ha meg nem is szokta, hogy folyamatosan a feje fölött ordítozik a két gazda, de legalább nem zavarta annyira, hogy a fülét befogva gubbasszon a galambjai között. Általában arról beszélgettek, melyiküket sújtja jobban az, hogy a vidék elplázásodott, és hogy mindenki gyorsfagyasztott húst vesz, meg vonalkódos tojást. Ruhos Józsi és Fema Sanyi aztán mindig felidézte, milyen is volt régen a disznóvágás, vagy amikor az elvágott torkú házi csirkék felpattantak a pincekijáróban, és fej nélkül szaladtak neki a kerti kapunak. A két árust végül minden veszekedés után kibékítette a nosztalgiázás. Ilyenkor rendszerint elmentek a közeli lakókocsiból kialakított büfébe meginni egy pálinkát, és megenni egy hamburgert. Dallé Jenőre ettől mindig rátört a rosszkedv, nem volt ez másképp most sem. De jött az intés Ruhos Józsitól: maradj még, Jenő, meglátod, megéri.

Nem sokkal később egy fekete Mercedes hajtott be a piacra. Elvileg az autók ki voltak tiltva innen, de ez a kocsi valahogy más volt, úgyhogy a járókelők csendben félreálltak, az árusok sem hangoskodtak. Hiába a sötétített ablakok, mindenki érezte, hogy mögöttük fontos és magabiztos emberek ülnek. A Mercedes ráfordult arra a sorra, ahol az élőállat-kereskedők standjai voltak, és úgy álltak meg Dallé Jenő citromsárga utánfutója előtt, mintha címre érkeztek volna. Négy kopasz, öltönyös férfi szállt ki az autóból. Mind a zakójuk alatt tartották a jobb kezüket. A piacon csend lett, csak a büfékocsiból szűrődött ki a húspogácsa alatt sercegő olaj hangja. Tisztán lehetett hallani, mekkorát kattan a fekete Mercedes zárja. Egy szőke copfos nő szállt ki az anyósülésről. Úgy nyújtotta összeszorított ujjait Dallé Jenő felé, mint aki nem igazán akar kezet fogni.

– Ügyfelem szeretné megvenni az összes pávagalambját. Persze csak akkor, ha mindegyik hófehér. Aztán mondjon egy összeget, és hogy milyen valutában kéri a pénzt. Dollárral vagy forinttal tudunk fizetni.

Dallé Jenő elkezdte összeszámolni a ketrecben idegesen verdeső madarakat. Forintban kérte az árukat. A copfos nő behajolt az autóba, és egy hatalmas köteg ezrest adott át.

– Ügyfelem elégedett.

Dallé Jenő keze úgy remegett, hogy a sárba ejtette az ezreseket. Hajolgatva próbálta összeszedni a pénzt, de nem könnyítette meg a dolgát, hogy az egyik kopasz közvetlenül mellé állt, és valami érthetetlen nyelven kezdett beszélni hozzá. Közben kinyílt a fekete Mercedes hátsó ajtaja is. Virsli ujjú, kövér ember lépett ki a sárba, de szemlátomást nem bánta, hogy majdnem bokáig merült egy zavaros pocsolyában. Kicsit tapicskolt is benne mosolyogva. Megigazította nyakkendőjét, aminek olyan színe volt, mint a megpenészedett krumplifőzeléknek, és megtörve a piacra ült csendet, elkiáltotta magát: – A kisunokám születésnapján elengedem ezeket a galambokat. Csodálatos ajándék lesz számára, ha megtanulja, hogy a legcsodálatosabb dolog a világon a béke! Nem igaz, emberek?

Mindenki egyetértett a kövér emberrel. Néhányan még tapsoltak is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »