Bejelentéseket tesz az operatív törzs – cikkünk frissül

Bejelentéseket tesz az operatív törzs – cikkünk frissül

A kétszázat súrolja az egy nap alatt elhunytak száma a koronavírus-járvány harmadik hullámában. A kulcsfontosságú kormánydöntések napján az operatív törzs is szót kér.

Több mint tízezer ember kórházban koronavírussal Magyarországon, csaknem kétszáz halott kedden, több mint 156 ezer aktív fertőzött van – napi adatok itt.

A szerdai napon a kormány is ülésezik, de az operatív törzs is összeült reggel, volt miről beszélni a napi online sajtótájékoztatón.

György István, az oltási munkacsoport vezetője arról beszélt, hogy folyamatosan, ütemezetten folyik az oltás, közel egymillió-négyszázezer ember megkapta az első oltást.

Hírdetés

„A múlt héten duplasebességgel tudtunk haladni az uniós átlaghoz képest, ezzel az unióban az előkelő második helyen állunk” – rögzítette. Hozzátette: az érkező vakcinákat folyamatosan vizsgálják, osztják és eloltják.

Szerinte továbbra is az idősek oltása a legsürgetőbb, örömmel látja, hogy a jelentkezettek száma 3,3 millió körüli, 1,7 millióan idősek közülük, az ő felüket pedig már be is oltották, másik felükre koncentrálnak a következő hetekben.

Cikkünk frissül.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »