Beiktatták az új tajvani elnököt

MTI nyomán

Elfoglalta hivatalát Caj Jing-ven, Tajvan első női elnöke – jelentette a helyi média.

Pénteki eskütétele után elmondott beiktatási beszédében Caj nem tett említést arról, hogy tartani akarja-e magát az “egy Kína” elvét rögzítő, úgynevezett 1992-es konszenzushoz. Utalt mindazonáltal arra: tiszteletben tartja “a történelmi tényt”, hogy a felek annak idején nézeteltéréseik kiküszöbölésére “kölcsönös megértésre” jutottak.

Azt hangoztatta, hogy kormánya a Kínai Köztársaság (Tajvan) alkotmánya és a már létező törvények szellemében felelősségteljes szerepet vállal a Tajvani-szoros két partja közötti béke és stabilitás fenntartásában. Az alkotmány tartalmazza az úgynevezett “egy Kína” koncepciót, de ezt Peking és Tajpej eltérően értelmezi.

Caj felsorolta azokat a problémákat, amelyek megoldása kormányára vár. Ezek között említette a nyugdíjrendszer és az oktatási rendszer reformjától kezdve a környezeti és a pénzügyi, igazságügyi területeken át a táguló jövedelemkülönbségeket, a szociális hálóban jelentkező hiányosságokat.

Az elnök külön kitért arra, hogy Tajvannak aktív szerepet kell vállalnia a regionális ügyekben, e nélkül ugyanis – mint fogalmazott – elveszíti jelentőségét a nemzetközi porondon. A Tajvani-szoros két partja közötti kapcsolatokról szólva kijelentette: ezek a béke és a kollektív biztonság szerves részét képezik. Utalt arra, hogy elnökként a fokozódó kelet-kínai-tengeri és a dél-kínai-tengeri problémákkal kapcsolatban az ország szuverenitását és területét érintő javaslatokat fog tenni, lehetővé téve a közös fejlesztést.

Peking azt szerette volna, ha a Demokratikus Haladó Párthoz (DPP) tartozó Caj beiktatási beszédében kijelenti: tartja magát az “1992-es konszenzushoz”, ám a jelek szerint ő a diplomatikusabb, viszont nem elhatárolódó megfogalmazás mellett döntött.

A több mint 20 évvel ezelőtti kétoldalú találkozón a felek elfogadták, hogy Tajvan és a kínai szárazföld egyetlen ország részei, de tajvani oldalról ezt úgy értelmezik, hogy a szárazföldi “országrész” a tajpeji székhelyű Kínai Köztársasághoz tartozik, Pekingben pedig úgy, hogy Tajvan szigete a Kínai Népköztársaság elválaszthatatlan része. (A Kínai Köztársaság kormányának képviselői 1949-ben, a vesztes polgárháborút követően menekültek Tajvanra.)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »