Befuthatnak a lengyel buszok

Befuthatnak a lengyel buszok

Egyre valószínűbb, hogy az év végétől lengyel buszokkal pótolja a BKV a felújítás miatt leálló metrószerelvényeket – derült ki a szerdai fővárosi közgyűlésre készített előterjesztésből. Bár a kormánynak még két hetet adhatnak a „nemzetgazdasági érdekek” érvényesítésére, mára a kabinet és a szakma bizalma is megingott a jórészt külföldi alkatrészekből álló „magyar busz” szállítójában.

Legkésőbb 2016. június 20-ig nyújthat a kormány garanciát arra, hogy a 3-as metró három évig tartó felújítása idejére szükséges 150 pótlóbuszt a főváros ne vásárlással, hanem „szolgáltatásmegrendeléssel” szerezze be. A Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester és két helyettese által már májusban benyújtott, de a legutóbbi ülésen nem tárgyalt javaslat csak a határidőben tér el a mostanitól. A Fővárosi Közgyűlés június 8-án ennek megfelelően dönthet: ha két héten belül a kabinet nemhogy garanciát nem ad, de a többletköltségeket sem finanszírozza, akkor a BKV pályázatán nyertes lengyel gyártó Solaris típusú autóbuszai közül 110-et vásárolnak meg 9,7 milliárd forintért, 40 járművet pedig más vonalakról csoportosítanak át. Utóbbiakat pedig közel húszéves buszokkal helyettesítik, de csak felújítás és forgalomba állítás után.

Ezt a megoldást erősítik a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) információi, amelyek szerint már a kormány sem támogatja a magyarként kínált, azonban csaknem felerészben külföldi alkatrészekből álló Modulo típusú busz beszerzését a hazai szállítótól.

Bár a kormány rendeletben tiltotta meg a fővárosnak, hogy hitelből vásároljon új buszokat, a szolgáltatás megrendelése, azaz kiszervezése korántsem jelentené azt, hogy úgynevezett magyar buszok közlekednének Budapesten. Egy új közbeszerzésen jelentkező szolgáltatónak ugyanis az előírt futásteljesítményről kell gondoskodnia, s azt már nem lehet megszabni, hogy ne olyan járművel tegye ezt, amilyennel akarja.

Nemcsak a BKV cáfol

Egyébként a VEKE álláspontját támasztja alá a Magyar Idők című kormánypárti napilap értesülése is, amely szerint ugyan a Modulókat gyártó Mabi önbevallása szerint az általa kínált buszok magyar hányada 53 százalékos, mégis az összes fődarab külföldi gyártmány, sőt, az elektromos járműveknél az arány nem éri el a 40 százalékot sem. Az is kiderült, hogy a felújítás idén év végére tervezett kezdésére a szükséges buszok felét szállítanák, szemben a lengyelek teljes mennyiségével. Az aggályokat tovább erősíti, hogy a VEKE szerint egyre több a probléma a budai Várba darabonként 170 millió forintért vásárolt elektromos, műanyag Modulókkal. – A kocsik nem tudják végigdolgozni a napot, a BKV szerelőinek folyamatosan javítaniuk kell őket – írták a civilek.

Időközben a BKV után a Metróért Egyesület is közleményben cáfolta a Népszabadság értesülését arról, hogy az orosz Metrovagonmas felújítás helyett új szerelvényt szállított volna a budapesti 3-as metróra. – Szinte teljeskörűen megszüntették a tűzveszélyt okozó elemeket, a szerelvény gondoskodik a kerekes székes és a babakocsis utasok kényelméről, a biztonságos utazásról, a 3. vonalon több évtizedre megoldódik a járművek problémája – szögezte le a Metróért Egyesület a 222 kocsi 69 milliárd forintos felújításáról.

A BKV és a Metrovagonmas közötti nyilvános szerződés és mellékletei egyébként a járművek akár teljes cseréjét is lehetővé teszik. Ebbe a kocsik összes alkatrésze, szerkezeti eleme beletartozik, így a kocsiszekrény és az alváz is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 06.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »