Bedőlt Simonka Györgyék agrárcége

Bedőlt Simonka Györgyék agrárcége

Simonka nem tud semmiről, de lehet, hogy ott se volt

A dinnyekirály dinnyét kóstol… Simonka György (fotó: wikipedia)

Legalább másfél milliárd forintos adósságot hagy maga után a Simonka György fideszes képviselőhöz köthető agrárcég, a Magyar Termés Tész Kft. A cégnek tetemes adótartozásai vannak: az adóhivatal 148 millió forintot követel, az állami szervezetek pedig 670 milliót. A bedőlt cég ezen kívül egy milliárddal tartozik több állami banknak is – derül ki a Blikk birtokába került felszámolói pályázatból.

A cég vagyonát 872 millió forintra becsülte a felszámoló, ennyiért értékesítenék azt a négy ingatlant, valamint gépeket, berendezéseket, amelyek a Magyar Termés Tész Kft. tulajdonában voltak a bedőléskor. Ez pedig azt jelenti, hogy a hitelezők mindenképpen bukni fognak. A cég bedőlése azért is nehezen érthető, mert egy rakás állami és uniós támogatást kaptak, az elmúlt hét évben 1 milliárd 655 millió forintot.

A Termés Tész Kft.-t még 2007-ben alapította Simonka György, ő volt az első ügyvezetője a cégnek. Amikor 2010-ben képviselő lett, lemondott a vezetésről, a felesége vitte tovább az ügyeket. Simonkának 11,2 százalékos tulajdonrésze van jelenleg is a cégben. A lap kérdezte Simonka Györgyöt, mi volt az oka a cég csődjének, de állítása szerint nem tudott semmiről.

– Kapcsolatom hat évvel ezelőtt a szövetkezet vezetőivel megromlott, és azóta a kommunikáció megszűnt. A felszámolás bejelentésén megdöbbentem – válaszolt írásban Simonka. – Ami biztos, az az, hogy minden termelő és beszállító megkapta azt a pénzt, ami jár neki, és számomra ez a legfontosabb.

Forrás: Blikk nyomán kuruc.info.hu

sokkaljobb-kommentár: Simonkának elég sok alapítványa is van, azok is nyerik sorra a pályázati pénzeket. Dinnyekirályként is „becézik” a választókerületének (a Békés megyei Orosháza) dinnyetermelői, akik valószínűleg nem foglalják esti imájukba a nevét.

Simonka György a Fidesz egyik nagy ágyúja, a Békés megyei választmány elnöke. A felszámolás során derül ki, hogy mennyi kárt hagy a cége a magyar adófizetőkre. Érdekes az a válasza, hogy megromlott a kapcsolata a szövetkezet vezetésével, holott a cég vezetője a felesége. Nem tudott semmiről – mondja, hasonlóan a többi Fideszesről, amelyikről kiderülnek bizonyos dolgok.

Simonkának sem a diplomáját, sem a szakdolgozatát nem kell keresni, mert még érettségije sincs. Csak jó nagy arca, és jelentős vagyona, amelynek köszönhetően elég sok termőföldet is vásárolhatott a licitek során – egyelőre esetleg még nem a saját nevére…

Békéscsaba, 2016. április 18.

F. I. – K. M.

Emlékeztető: „A termőföld, az ivóvíz megőrzése és az élelmiszer-termelő képesség fenntartása az erőforrások szűkössé válásával ma már nemzetbiztonsági ügy, egyre inkább stratégiai fontosságúvá válik, emellett spekulációs célú befektetések célpontjává is lett. Európában a termőföld iránti hajsza fő hajtóereje a területalapú agrártámogatás rendszere, valamint a nyugat-európai és a kelet-európai termőföldárak közötti óriási különbség.” (Részlet az Országvesztés törvényesített földrablással című írásból) A termőföldet meg sem kell művelni, 2020-ig akkor is jár rá a 70 ezer forint/év/hektár uniós támogatás!

 

 

 

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »