Beavatás, avagy valaki álmodik bennünket – Kolozsváron is nagy sikert aratott az Alice

Beavatás, avagy valaki álmodik bennünket – Kolozsváron is nagy sikert aratott az Alice

A kolozsvári közönséget is meghódította kedden este a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra zenekar többszörösen díjazott produkciója, az Alice. A Lewis Carroll művein alapuló, Bocsárdi László rendezte előadás emberi létezésünk abszurdumait állítja reflektorfénybe. 
Sodró erejű, káprázatos látványvilágú, univerzumteremtő zenei erővel rendelkező előadás a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös produkciója, az Alice. A Bocsárdi László rendezte, két éve bemutatott előadást, amelyet tavaly ősszel méltán díjazott többszörösen Magyarországon a Színházi Kritikusok Céhe, a kolozsvári közönség is megtekinthette kedden este a magyar operában.

Lewis Carroll Alice-regényeinek a világok közötti átjárhatóságra, a kézzelfogható valóság törvényeitől való elidegenedésre összpontosító, emberi létezésünk abszurdumaira rávilágító dimenzióit az érzékek számára megközelíthetően „költöztette” színpadra Bocsárdi László. Az előadás sikerének megteremtésében oroszlánrésze van a sZempöl Offchestra zenekar saját szerzeményeinek, az erőteljes színészi játéknak, és nem utolsósorban annak a látomásszerű, sziporkázóan ötletes és a valóságtól a carrolli dimenziókhoz méltóan elemelkedő jelmezvilágnak, amely Kiss Zsuzsanna munkáját dicséri.

Az előadás címszereplője, Korodi Janka megérdemelten kapta meg Magyarországon a legígéretesebb pályakezdő díját, de a legjobb zenének és a legjobb jelmeznek járó elismerést is besöpörte az egyébként számos remek színészi alakítást is felvonultató előadás.

Hírdetés

Amelynek nem esett nehezére a majdnem két óra alatt meghódítani a Kolozsvári Magyar Opera népes közönségét, a tizenévesek generációját éppúgy, mint az idősebbekét:

akadtak szépkorúak is, akik elragadtatással beszéltek a pörgő ritmusú, erőteljes hangzás- és látványvilágú produkcióról.

Az abszurd előfutárának is tekintett angol író, Lewis Carroll a 19. század második felében jelentette meg fantasztikus kisregényeit, az Alice Csodaországban és az Alice Tükörországban című, a kézzelfogható valóságon túli dimenziókra bátor kézzel ajtót nyitogató műveket. Amelyeket később a bizarrul kedves állat- és csodalény szereplők miatt a gyermekeknek szóló irodalom képlékeny területéhez is soroltak, de a bennük fellelhető világnézet miatt nevezték egzisztencialistának, szürrealistának, gótikusnak, utópisztikusnak is.

Amit valóságnak hihetne az ember, az voltaképpen csak illúzió, és mi mindannyian a valóság és a képzelet közti szűk határmezsgyén egyensúlyozunk, akárcsak Alice – mindezt gyönyörűen húzza alá Bocsárdi megközelítése,

ugyanis a folyton változó, villódzó víziókra emlékeztető képi világ ebbe a szürreális dimenzióba vezeti el a nézőt. A kiváló koreográfiájú, finom humorú produkció nézője annál is inkább ebben a valószerűtlen univerzumban érezheti magát, mivel a carrolli világ bizarr labirintusaiban bolyongó főhős a nézőtéren, a széksorok közt is felbukkan. Mintha azt érzékeltetné: nemcsak én, Alice, hanem ha akarjátok, ti magatok, a nézők is megsejthetitek a valóság láthatatlan dimenzióit; ha úgy tetszik, mindannyian illúzióink rabjai vagyunk, ső, az is megtörténhet, hogy valaki álmodik bennünket.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »