Beata Balogová: Hülyéket minden bizonnyal Önök sem alkalmaznának

Beata Balogová: Hülyéket minden bizonnyal Önök sem alkalmaznának

A polgármesterek és a helyi képviselők a mi alkalmazottaink. Az adónkból fizetjük őket azért a munkájukért, melynek hasznosnak kellenne lennie a közösség nagy része számára. Nem csak a biológiai és a hatalmi rokonok számára. A kampány az állásinterjú, a szavazatainkkal pedig mi írjuk alá a munkaszerződést. Méghozzá négy évre.

Úgy, ahogyan a legnagyobb politikusoknak, a helyi képviselőknek és polgármestereknek is meg kell érteniük azt, hogy ez a szerződés kötelező. Mi pedig éppen ezért élünk a szavazati jogunkkal. Természetesen azzal, hogy választunk, még nem fejeződött be a munkánk. Az is fontos, hogy a megválasztott személyeket elfogadjuk, a munkájukat pedig ellenőrizzük. És ebben mi is segíteni fogunk Önöknek.

A helyhatósági választásokon nem olyan névtelen hivatalnokokat választunk, akik elvesznek az államirányítás útvesztőiben. A munkájuk eredményét nap mint nap látni fogjuk munkába menet, az alapiskola, valamint a megfelelő idősek otthona kiválasztásakor. Sőt akkor is, amikor látni fogjuk azt, hogy milyen új épület épül vagy nem épül a környékünkön.

Hírdetés

Helyi szinten a lusták, a tisztességtelenek, az amatőrök, a hazugok és a populisták ugyanolyan nagy hibákat követnek el, mint amilyeneket a nagypolitikában is véghezvinnének.

Kérem, az ilyenekre csapjuk rá az ajtót a mai választások során. (…)

Sme.sk, Beata Balogová: Hlupákov by ste predsa nezamestnali

Nyitókép: TASR


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »