„Farkas a nyulakkal nem egyezkedik"

A Jobbik szóvivője szerint a párton nem múlik Magyarország megvédése a kvótákkal szemben, ugyanakkor azt kérte a kormánypártoktól, hogy ne másra mutogassanak. Apáti István, az ellenzéki párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kormányfő magyarázza a bizonyítványt, de “nem azt mondja, hogy a vizsgán megbukott, hanem azt, hogy az ötöshöz még hiányzott négy jegy”.

Hozzátette: pártja félti az országot és a továbbiakban is mindent megtesz az emberek érdekében.

Értékelése szerint az eredményhez hozzájárult a baloldal passzivitása, és a Fidesz “agresszivitásba torkolló hiperaktivitása” is, s a kormány ellen fordult a maga alkotta választójogi rendszer a magas, 50 százalékos érvényességi küszöbbel. Kifogásolta azt is, hogy a külföldön dolgozók nem szavazhattak levélben.

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője hiteltelennek nevezte, hogy a kormány “urizáló életmódot folytatva” próbálja elhitetni, mennyire védi az országot. Azt kérdezte, ki fizette Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter hétvégi helikopterútját, amely után egy vagyonnyilatkozatában nem szereplő Mercedesbe ült be.

Az ellenzéki politikus szóvá tette azt is, hogy az igazságügyi bizottság elutasította az általuk a Rogán Antallal szemben kezdeményezett vizsgálóbizottság létrehozását.

Az alaptörvény módosítását firtató kérdésre Apáti István azt felelte, akkor tudnak véleményt mondani róla, ha a kormány benyújtja azt.

Arra pedig, hogy részt vennének-e egy ellenzéki összefogásban, azt felelte: soha. “Farkas a nyulakkal nem egyezkedik” – indokolta.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »