Bayer Zsoltnak nem áll szándékában visszaadni a kitüntetést

Bayer Zsoltnak nem áll szándékában, hogy visszaadja a kitüntetését, de a korábbi díjazottak személye miatt felmerült benne, hogy nem kellett volna átvennie a lovagkeresztet. A publicista a Magyar Időknek azt nyilatkozta: van olyan kijelentése, amit utólag visszavonna.

A napilap szerdai számában megjelent interjúban Bayer Zsolt hangsúlyozta, így, hogy már többen visszaadták a díjat, sokkal könnyebb lesz viselnie az elismerést a többi kitüntetettnek.

Megjegyezte, hogy ha „az összes jelzőként használt trágárságomat a jelenlegi miniszterelnökre, kormánytagokra, fideszes és KDNP-s képviselőkre aggattam volna, ezt a díjat már réges-rég megkaptam volna – Gyurcsány Ferenctől”.

Van, amit visszavonna

A publicista a Magyar Időknek azt mondta, amikor megkapta az értesítést a díj adományozásáról, akkor a boldogság, az öröm és a meghatottság után a negyedik gondolata az volt, hogy botrány lesz belőle. Hozzátette: mindig ugyanazok tiltakoznak, mindig ugyanazt mondják, mindig ugyanazzal a céllal: a kormány, a miniszterelnök és több kormányképviselő az, akiket „össze kell kenni azzal, hogy egy magamfajta náci, rasszista görénynek efféle kitüntetést mertek adni” – fogalmazott Bayer Zsolt.

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan kijelentés, amit utólag visszavonna, azt válaszolta: „most, hogy így belegondolok, igen”, az orgoványi erdőt. „Nem azért, mert bármiféle szándékom lett volna akárcsak utalás szintjén is a zsidóság elleni uszításra. Nem is lehetett volna, mert az orgoványi erdőben történt rémségeknek nem volt antiszemita felhangjuk, azoknak kommunistaellenes felhangjuk volt.” Mint mondta, ő a Kun Béla-féle patkánylázadás szereplőire, támogatóira gondolt, amikor azt írta, hogy sajnos nem sikerült mindenkit elásni az orgoványi erdőben. „elismerem, félreérthető volt. Ezt bánom, de már nem lehet visszavonni” – olvasható az interjúban.

Mint ismeretes, Bayer Zsolt a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át a minap Lázár Jánostól, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől (a hivatalos indoklást itt olvashatja). A Magyar Hírlap publicistájának kitüntetése miatt sok korábbi állami díjazott döntött úgy, hogy visszaküldi az államfőnek a korábban kapott elismerést. Bayer Zsolt azonban közölte: nem adja vissza a kitüntetést, és nem érti azokat, akik így tesznek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »