Bayer Zsolt: Tűrhetetlen (20.)

Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete levelet írt a Magyar Hírlap főszerkesztőjének, a lap tulajdonosának, Rogán Antalnak, valamint Karas Monikának, az NMHH elnökének.

A levelet nyilvánosságra hoztam a blogomon, ez ellen a nagykövetség tiltakozott, majd ugyanezt a levelet nyilvánosságra hozták a Szombat.org felületen, immáron magyar fordításban. Ilan Mor a Magyar Hírlapban 2016. február vége és március közepe között megjelent, Tűrhetetlen című cikksorozatomat kifogásolja, sőt, egyenesen „tűrhetetlennek” tartja, hogy egy ilyen cikksorozat megjelenhet egy „vezető magyar politikai napilapban”. Mindez Ilan Mort „megdöbbenti és felkavarja”.

Nincs ezzel semmi baj, a baj azzal van, hogy miért döbben meg és kavarodik fel a nagykövet úr…

Egyebek mellett ezért:

„Ami valóban tűrhetetlen, az a tény, hogy ezek a publikációk gondosan kimunkált történelem-tisztogató megjegyzéseket tartalmaznak, a lap olvasóinak egy »alternatív történelmet« mutatva be, amely a Holokauszt, a SOÁ igaz történetének eltorzításához vezet.”

Nem tudom pontosan értelmezni, vajon mit ért a nagykövet úr „történelem-tisztogató megjegyzéseken”, de ha azt, hogy a hetven éve létező hivatalos kánon ellenében megpróbáltam felmutatni néhány történelmi tényt, nos, ha ezt kell érteni alatta, akkor a nagykövet úrnak igaza van. Pontosan ez volt a célom, ugyanis – mint említettem – hazugságok és féligazságok, tudatos elhallgatások, valamint még tudatosabb felmentések és vádak borítják el történelmünk számos eseményét, immáron hetven éve. Hogy mindez „a Holokauszt, a SOÁ igaz történetének eltorzításához vezet”? Ezt a leghatározottabban visszautasítom, ugyanis ez hazugság. Akkor is hazugság, ha történetesen egy nagykövet írja le, s még akkor is, ha az izraeli nagykövet írja le. Hazugság, mivel a cikkfolyam egyszerűen nem foglalkozik a holokauszttal. Nem foglalkozik vele, mert nem ez a tárgya. Ismerem azt az alapállást, amely minden kritikát úgy próbál meg semlegesíteni, amely úgy próbál ellehetetleníteni minden vitát, hogy a holokauszt mögé bújik, de ezt az alapállást egyszerűen nem vagyok hajlandó eltűrni.

Ilan Mor szerint „(…) ezek az írások nyíltan antiszemita nézeteket népszerűsítenek, valamint a zsidó nép és Izrael Állam ellen bujtogatnak (lásd például a 10. és a 14. számú cikket)”.

Ez a kijelentés is hazugság. Másnak nem tekinthető, ugyanis nem feltételezem, hogy Izrael nagykövetének szellemi képességeit meghaladná egy szöveg értelmezése. (Ha mégis, akkor elnézést kérek a hazugság vádja miatt.)

A nagykövet úr a sorozatból kiemeli a 10. és a 14. részt, mint a zsidók és Izrael Állam elleni „bujtogatás” (Istenem! De szép szó! Lásd még: „Te sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár! Reszkess!”) példáit.

Nos, a 10. rész arról szól, hogy Izrael Állam nem volt hajlandó kiadni Solomon Morelt sem Lengyelországnak, sem Németországnak, holott nevezett országok többször kérték ezt, ugyanis Morel a második világháború után egy Lengyelországban létesített, német nemzetiségűek számára létrehozott koncentrációs tábor vadállati kegyetlenségű parancsnoka volt, egy tömeggyilkos, aki éppen úgy sértette meg az örök emberi és isteni törvényeket, mint a nácik. De nem adták ki, és erre az szolgáltatott indokot – miképpen ezt a Népszabadság egy általam idézett publicisztikában világosan meg is fogalmazta –, hogy Morel tettei „érthetőek”, hiszen zsidóként szörnyűségeken esett át. Vagyis tulajdonképpen jogos bosszút állt. Olyan ez, mintha valaki a holokausztot azzal mentegetné, hogy a német néppel embertelenül bántak el a győztesek az első világháború után, a világgazdasági válság és a jóvátétel iszonyatos nyomorba taszította Németországot, és a német emberek ráadásul azzal szembesültek, hogy a nagytőkések jó része zsidó, tehát végül is szörnyű, amit tettek, de „érthető”. Ez aljas, hazug és becstelen érvelés lenne, éppen olyan, mint a Morelt mentegető érvelés.

Erre mondja Ilan Mor, hogy a zsidók és Izrael elleni „bujtogatás”.

Nem, nagykövet úr. Ez puszta tény. Amire lehet mindenfélét mondani, lehet megpróbálni cáfolni, megmagyarázni, sok mindent lehet, csak egyet nem: bebújni a holokauszt meg az antiszemitizmus vádja mögé.

A 14. rész emlegetése végképp érthetetlen. Abban a részben Izrael Állam mindössze annyiban kerül szóba, hogy Liebermann egykori izraeli nagykövet annak idején tiltakozott amiatt, hogy Norvégiában emlékmúzeumot hoztak létre Knut Hamsun Nobel-díjas, amúgy pedig antiszemita és nácikat szolgáló író tiszteletére. E tény említésében mi az antiszemitizmus, mi a bujtogatás Izrael és a zsidók ellen? Tiltakozott az izraeli külügyminiszter vagy nem tiltakozott? Hát akkor?

Erről az egészről a régi vicc jut eszembe:

Grün elhatározza, hogy meglátogatja rég nem látott barátját, Kohnt Párizsban. Vonattal utazik, a hálókocsiban övé a felső ágy. Este felmegy, elhelyezkedik, majd kisvártatva leszól az alatta fekvő úrnak: – Ne haragudjon, lent felejtettem a könyvemet, feladná? – Kérem, természetesen, tessék. Grün kisvártatva ismét leszól: – Elnézést uram, röstellem, de a szemüvegemet is lent hagytam… – Semmi baj, tessék parancsolni! Kisvártatva Grün újra: – Bocsásson meg, de ott van a sarokban a büdös zoknim, megtenné, hogy kiviszi és kilögyböli kicsit? – Na de uram! Azért mindennek van határa!… Reggel befut a vonat, Kohn várja Grünt az állomáson és kérdezi: – Szervusz Grün! Hogy utaztál? – Ne is mondd, kérlek! Egész úton össze voltam zárva egy antiszemitával!

Látja, nagykövet úr, az én 19 részem ez ellen a mentalitás ellen íródott, és a kettős mérce ellen. Az ön levele pedig ezt a mentalitást képviseli, no és persze a kettős mércét. Ezzel sincs baj, csak jó tudni, mi miért van!

Bayer Zsolt – www.magyarhirlap.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »