Bayer Zsolt: Csőzi, Bősz Anett és az akasztás

Bayer Zsolt: Csőzi, Bősz Anett és az akasztás

Ez már tetszik nektek, mi Csőzik, mi Bősz? Két „liberális”, „haladó”, „európéer” „jóember” – ez már a ti világotok, mi? Egy kis lincselés, kicsike akasztás, de legalább ezzel fenyegetés, ahogy az már a Facebook Lenin-fiúi között szokás. Ebben végre otthon érzitek magatokat, mi?

Nagyon vigyázzatok, nehogy egyszer a normális embereknél szakadjon el a cérna, mert akkor ráfáztok…

Felszólítom Csőzik városvezetőt, hogy ha tud olyan korrupciós ügyről, amelynek én személyes érintettje vagyok, akkor tegyen feljelentést. Ne ismeretlen tettes ellen, hanem ellenem, ne névtelenség mögé bújva, hanem névvel vállalva annak terhét, hogy hamis vádaskodásával bűncselekményt követ el.

Én feljelentem azokat, akik lincseléssel, akasztással fenyegetnek Csőzik hivatalos facebook-oldalán.

Súlyos és egyértelmű felelősség terheli Csőziket azért, hogy még a baloldal körében sem látott mértéket öltött Érden a politikai ellenfelei iránti gyűlölete, és az arra való uszítása.

Az a fajta hazug és irracionális rágalomhadjárat, amit Csőzik és élettársa indított Érden a jobboldal ellen, tegnapelőtt újra elképzelhetetlenül mélyre süllyedt. Közösségi oldalán közzétett bejegyzéséhez hozzászólók a meglincselésemre, a felakasztásomra buzdítanak, s mindezt baloldali önkormányzati tagok támogató reakciói kísérik.

Nehéz szavakat találni minderre. De különösen az döbbenetes, hogy ezeket a kijelentéseket Csőzik által önkormányzati pozícióba emelt emberek támogató reakciói és a városvezető beleegyező hallgatása erősíti. Szlávik Zsuzsa, és Bakos Petra az önkormányzatunk baloldali bizottsági tagjai.

Csőzik és társai hosszú évek óta rágalmaznak engem. Eleinte sunyi módon, suttogó propagandával, ahogy a gyáva férgek szokták terjeszteni a politikai kórt. Aztán egyre nyíltabban, egyre hangosabban. Megalapozatlan feljelentéseket tettek, majd hivatkoztak rá, hogy feljelentések vannak. Koncepció gyártás, karakter gyilkossági kísérlet. Ahogy a gyáva kommunista elődjeik csinálták annak idején. Tavaly októberben sűrű választási hazugságok és csalások révén hatalomra kerültek és azóta úgy érzik, bármit megtehetnek. Folyamatosan gyaláznak, engem és a környezetemet. Hazug vádakkal illetnek és gyűlöletre hergelik a választóikat.

Mindezt olyan emberek – Csőzik és társa – vezérletével, akik rövid érdi életük során eddig még csak kárt okoztak az érdieknek.

Hírdetés

Városépítés helyett csupán cirkusz és a választóik hergelése és uszítása folyik, aminek a célja, hogy militarizálja a 2022-es országgyűlési választási kampányt.

Korrupcióval vádol az az ember, aki 2002-2006-ig tevékenyen részt vett Érd ingatlanainak kiárusításában és külföldi kézre játszotta Érd víziközmű vagyonát. Mindezeket nekünk kellett visszavenni.

Most polgármesterként a veszélyhelyzetben az volt az első dolga, hogy 100 millióval megemelje az Érdi Sport Kft. alaptőkéjét, és több mint 100 millió forintot fizessen ki a VEOLIÁ-nak. Minden érdi lakos zsebéből kivett és kidobott az ablakon egy csomó pénzt.

Az az ember vádol engem korrupcióval, aki a régi focipályát elkótyavetyélte, és tevékeny részese volt az Érd Aréna körüli PPP panamának.

Az az ember vádol engem korrupcióval, aki 2006-ban három és fél milliárd hiánnyal hagyta itt a városkasszát.

Az az ember vádol engem korrupcióval, aki egyik vezető tisztségviselője volt a saját elnökválasztását is elcsaló SZDSZ-nek.

Felszólítom Csőzik városvezetőt, hogy ha tud olyan korrupciós ügyről, amelynek én személyes érintettje vagyok, akkor tegyen feljelentést. Ne névtelenül, hanem névvel, vállalva annak terhét, hogy bűncselekményt követ el.

Az életemet fenyegető ELVTÁRSAINAK pedig üzenem, hogy feljelentést teszek ellenük az Érdi Rendőrkapitányságon.

Bádog – Bayer Zsolt Blogja

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »