Bátran játszott, de csak döntetlenezett a DAC az EL-ben

Bátran játszott, de csak döntetlenezett a DAC az EL-ben

Hazai pályán 1:1-es döntetlent ért el a DAC a grúz Dinamo Tbiliszi ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának első meccsén. A sárga-kékek 25 év után játszhattak nemzetközi kupameccset, telt ház volt a MOL Arénában.

Remek iramú, lendületes játékot hozott az első félidő. A DAC bátran kezdett, Šimčák megpattanó lövése alig ment mellé, majd egy Bayo – Vida – Herc akció végén Herc próbálkozásából is majdnem gól lett. A vendégek sem játszottak visszafogottan, gyors akcióik mindig veszélyesek voltak. A 15. percben a csapatkapitány Kiteisvili ugratta ki Zivzivadzét, aki laposan a hálóba lőtt – 0:1.

Nem adta fel a DAC, nagyon agilisen játszott Šimčák és Bayo, de Pačinda, Vida és Ljubicic is kőkeményen hajtott. A 30. percben meg  is lett az egyenlítés: Pačinda szöglete után Bayo védhetetlenül fejelt a kapuba – 1:1.

 

Egy percig sem unatkoztak a nézők, a bosnyák játékvezető is hagyta a folyamatos játékot. Még a szünet előtt fordíthatott volna a DAC, de Vida pörgetése a kapu fölé ment, Pačinda és Bayo elől pedig kétszer is mentett a vendégek kapusa.

A második félidőre Marco Rossi Šimčák helyett Kalmárt küldte be. A játék képe nem változott, a DAC bátran támadott, többet birtokolta a labdát, a Dinamo Tbiliszi a villámgyors kontráiban bízott. A 60. percben egy szöglet utáni akcióból Ljubicic 11 méterről a kapu fölé bombázott. Ahogy fogytak a percek, a vendégek egyre inkább tördelték a játékot, a DAC se tudott már olyan könnyen helyzetbe kerülni. A 75. percben Pačinda ívelt a kapu elé, de a társak egy hajszállal lemaradtak a labdáról. Két perccel később Kalmár ment el a jobb oldalon, laposan lőtte középre a labdát, de Bayónak néhány centi hiányzott. Négy perccel a vége előtt Bayo elől a gólvonalról vágta ki a labdát Koburi. A 90. percben Herc lapos lövését ujjheggyel tolta szögletre a kapus, majd Huk lövése ment mellé. A hosszabbításban még Macej védte Kiteisvili próbálkozását. Ljubicic labdavesztése után kettő az egy ellen akció végén Vatszadzéhez került a labda, aki a felső lécet találta el.

Maradt az 1:1, a közönség vastapssal köszönte meg a csaptnak a teljesítményt.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Tbilisziben.

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »