Basternák László meggyilkolása kapcsán is felmerült Alena Zsuzsová neve

Basternák László meggyilkolása kapcsán is felmerült Alena Zsuzsová neve

Nyolc évvel ezelőtt gyilkolták meg Ógyalla egykori MKP-s polgármesterét, Basternák Lászlót. Az ügyben folyó nyomozás során Alena Zsuzsovát is kihallgatták, de csak mint tanút. Az Aktuality.sk a Trend hetilappal közösen újra elővették az ügyet, és utánajárt Zsuzsová és a rendőrséggel együttműködni hajlandó Andruskó Zoltán kapcsolatának a gyilkossághoz.

Az előzmények

 

Basternák Lászlót háromszor próbálták meggyilkolni. Első alkalommal egy 9 mm-es Luger típusú fegyverrel adtak le lövést Basternákék házára, ám csak a kaput találta el. Később egy bombaszerkezetet találtak nem messze a háztól, azon az útvonalon, amerre kutyát sétáltatni járt. A bombát egy járókelő találta meg és csak a szerencsén múlott, hogy nem lépett működésbe.

A harmadik kísérlet már sikeres volt. Basternák feleségével épp kutyasétáltatásból tért haza, házuk hirtelen egy rendszám nélküli autó lelassított majd megállt. A sofőr kiszállt, elővett táskájából egy lőfegyvert, és tüzelni kezdett. Az első lövés célt tévesztett. Basternák megpróbált elmenekülni, de megbotlott, elesett. A férfi odament hozzá és közvetlen közelről a nála lévő rövid csövű sörétessel fejbe lőtte.

Az elkövető visszament autójához, és menekülni próbált. Ekkor ért ki Basternák nevelt fia, szintén fegyverrel a kezében, és több lövést leadott a menekülő autóra. Mint később kiderült, eltalálta a gyilkos egyik kezét, aki megállt az autóval és gyalogosan próbált menekülni tovább, ám autójában hagyta papírjait, a rendőrség pedig a csomagtartóban megtalálta a rendszámtábláit is.

A rendőrség végül Bősön egy hétvégi házban talált rá, ahova taxival jutott el. Az biztos, hogy az elkövető a jogerősen 25 év börtönre ítélt Kaluz István volt, ám hogy mi volt az indíték, vagy hogy ki volt megbízó, a mai napig nem lehet tudni.

A nyomozás során elég hamar előkerült Alena Zsuzsová és Andruskó Zoltán neve, mindketten a Kuciak-gyilkosság főgyanúsítottjai.

Basternák meggyilkolása épp az ógyallai helyhatósági választások kicsúcsosodásakor történt. A négy évvel azelőtti és az akkori is rendkívül negatív kampányhangulatban telt. A választásokat megelőző időszak olyan feszült volt, ami egy párezer fős városkában meglehetősen szokatlan jelenség. Basternák egykori polgármesterként, akkori főellenőrként indult a város polgármesteri posztjáért.

Meggyilkolása után természetesen ellenfelére terelődött a figyelem, aki kifejezetten Basternákot támadta. Roman Ostružlík (Most-Híd) helyi autószerelőműhelyt vezetett, illetve ő volt az ógyallai fociklub vezetője is. Az Aktuality.sk-nak elárulta, hogy Zsuzsová pénzt adott neki a kampányra, a nő legalább egyszer a kampányrendezvényén is részt vett. Mikor Ostružlík meghallotta a két gyanúsított nevét a Kuciak-gyilkossággal kapcsolatban, „megdöbbent“.

A 2010-es helyhatósági választásokon Ostružlík legfőbb vesszőparipája a 36 millió koronás (1,2 millió eurós) kanalizációs projekt volt, amit még Basternák nyert meg a település számára. A most-hidas jelölt szerint azonban a projekt átláthatatlan és túlárazott volt. Ostružlík nem csinált abból titkot, hogy börtönbe akarta záratni Basternákot.

A gyilkosság és a választások elvesztése után Ostružlík nem politizált többet, és Ógyalláról is elköltözött.

Emberéletet érő polgármesteri poszt?

 

Az Aktuality.sk cikkében azt is leírja, hogy Basternák ellen a lejárató kampány még 2009-ben indult, mikor indult az EP-választásokon. Akkor ismeretlenek őt hitelteleníteni célzó röplapokat szórtak szét a városban.

A helyzet azonban a parlamenti választások idején tovább fokozódott. Az első gyilkossági kísérletre Basternák ellen a 2010-es parlamenti választások előtt tíz nappal került sor. Az említett bombát néhány hónappal ezután helyezték el háza közelében. Egyébként Ostružlík a bomba miatt ő maga is félni kezdett, mint mondta, ugyanazon a soron lakott és ugyanazt az útvonalat ő is használta. Elmondása szerint Zsuzsovával is beszélt erről, aki a bíróságon azt mondta neki, „Biztosan nem neked szánták”. A bíróság előtt a most-hidas jelölt azt vallotta, hogy sosem beszélt Zsuzsováról Basternák esetleges likvidálásáról, csupán arról, hogy börtönbe akarja küldeni.

Az indítékot a mai napig homály fedi. Kaluz 25 évet kapott, ám az elfogása után furcsán kezdett viselkedni, a bírósági meghallgatásokon egyértelmű volt, hogy félti a hozzátartozóit. Az Aktuality.sk információi szerint, sok részletet elárult az gyilkosságról, később azonban vallomása ezen részét visszavonta.

Kaluz a gyilkosság idején a sajtó értesülései szerint František Borbély detektívügynökségénél dolgozott. Borbélyt a szlovák sajtóban  a Sýkora-klán egyik tagjaként emlegetik. A rendőrségi  jegyzőkönyv szerint ugyanattól a detektívirodától két másik alkalmazott is átment a városon a gyilkosság idején, állításuk szerint azonban csak Komáromba igyekeztek.

Zsuzsovát a rendőrség tanúként hallgatta ki. A bíróságon kétszer „pánikbnetegségre“ hivatkozva nem jelent meg, később azonban elismerte, hogy anyagilag támogatta a most-hidas polgármesterjlöltet.

A szlovák sajtó mostani értesülései szerint Zsuzsová Basternák halála után is élénk érdeklődést mutatott Ógyalla ügyei iránt. Kikérte plédául a város projektjeinek anyagát. Akkoriban egy olyan fehér terepjáróval járt, amely egy Marián Kočnerhez közel álló személy nevén volt.

Ostružlík azt is elmondta a sajtónak, hogy Andruskót és Zsuzsovát utoljára a 2010-es választások idején látta, elmondása szerint azóta nem, az általuk adott támogatást pedig visszafizette. Arra azonban nem válaszolt, miért pont ők támogatták egy igencsak kezdő politikus kampányát, ahogy arra sem, mit kértek cserébe a győzelem esetére.

Ostružlík ma a családját félti, és arra kérte az Aktuality és a Trend riportereit, hogy se róla se a házáról ne tegyenek közzé fotókat.

mondta.

Aktuality.sk, eTrend.sk

Nyitókép: eTrend.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »